Sikerült a címvédés röplabdázó hölgyeinknek, miután Veszprémben is diadalmaskodtak! A tavalyi bajnoki cím hatalmas teljesítményét meg tudták ismételni, sőt talán felül is múlták, így joggal mondhatjuk, hogy megérett a gárda a következő szinthez!

A Vehir-Vesc alakulatával küzdöttünk meg a bajnoki fináléban, ahol hazai pályán magabiztosan vittük el az első derbit. A visszavágóra Veszprémbe látogattunk, ahol egyáltalán nem könnyű viadal várt ránk.

A kezdő szettet jól indították a hazaiak, az első három pont az ő oldalukra került, de sokáig nem örülhettek, mert gyorsan egyenlítettünk. Kisebb hullámvölgy után ismét egalizáltunk és 8:8-at jegyezhettünk fel Kis Dorottya ászát követően, nemsokára pedig Takács Viktória remek sáncával először vezettünk az összecsapáson (10:11). Tautua kiemelkedett a hazaiak közül, aki csapata 16. pontját szerezte, mely következményeképp Jókay Zoltán kért időt és rendezte a sorokat (16:13).
Nem sikerült elsőre az áttörés a lányoktól, de vezetőedzőnk bízott bennük és nem állította meg újra a játékot, tanítványai Boros Réka vezetésével pedig fokozatosan fel tudtak zárkózni (21:21). Ekkor azonban cserékkel próbálkozott Mészáros Péter, amiből a TFSE jött ki jól és a T-sereg ismét lecsapott, ezúttal Takács Viktória és Tatár Gréta döntötték el ennek az izgalmas játszmának a sorsát (22:25).


Domináltunk a második etap elején, egészen 2:7-ig repesztettünk. Időkéréssel sem sikerült megtörni a lendületünket és növelni tudtuk a fórunkat, melyet fokozatosan hizlaltunk egészen 11:20-ig, ami már megnyugtató előny volt. Innen már nem engedtük ki a kezünkből ezt a játékrészt és egy szettre kerültünk a bajnoki címhez! (18:25)


A harmadik játszma bizonyult a zárónak, amit ismét mi tudtunk jobban indítani (3:7). Zen Isabella nagyszerű teljesítményt nyújtott ekkor, de Tautua visszahozta meccsbe a veszprémieket, amire vezetőedzőnk időkéréssel reagált (12:13). Ezt követően fej fej mellett haladtak a gárdák, melyet végül fantasztikus sáncaink és Tátrai Zsanett találata pecsételt meg, így megnyertük a szettet, a mérkőzést és a bajnokságot!

Tautua’A Heipua összesen 20 pontot szerzett a Veszprémben, míg nálunk csapatként küzdve sok kiváló produktum született, többek között Takács Viktória (15), Tatár Gréta (13), Kis Dorottya (13), Boros Réka Sára (11) és Zen Isabella (10) is kétjegyű számot értek el! Sáncokban duplán múltuk felül kihívónkat (4 és 8), ászokból a hazaiak felé dőlt a mérleg (7 és 5). Feladóátló-, center- és feladó poszton mi uralkodtunk, így összességében megérdemelten nyertünk!

A sikerek kovácsa, a férfi és női fronton is bajnok, korábbi szövetség kapitány, Jókay Zoltán efféleképp értékelte a mérkőzést és a mögöttünk lévő idényt:
Gratulálok a csapatnak, mert egy sikerszezon után is továbbra is nagyon motivált volt az egész társaság és nagyon nyitottak voltak az én stílusomra és a munkámra, valamint vevők voltak az új dolgokra. Úgy láttam, hogy játékosaim élvezték az egész idényt és szépen csapattá formálódtak ezalatt, ami döntő faktor lehetett ebben a sikerben. Mindig volt, akire lehetett számítani, mindig valaki kicsit többet tudott hozzátenni. A Veszprém döntőbe jutására nem fogadtak volna sokan a szezon elején, de teljesen megérdemelten kerültek a fináléba. Az első mérkőzésen még kicsit merevek voltunk, de a tegnapi találkozón összeállt a kép. Az első játszma szorosra sikeredett, de nem roppantak meg a lányok, tartották magukat a megbeszéltekhez. Utána felszabadultabbak lettek és elhitték, hogy megcsinálhatják. Gratulálok a játékosoknak és köszönöm a stábnak is a segítséget, sok munkát levettek rólam.”

Ezt a csodálatos és páratlan évet, ahol a bajnokságban 25 mérkőzésből 24-szer diadalmaskodtunk és a rájátszást veretlenül teljesítettük, egyetlen dolog árnyékolja: legendás sportkommentátorunk elvesztése, aki röplabda szakosztályunkat különösen kedvelte, lelkesen követte és szenvedéllyel közvetítette a csatáinkat, ezt a sikert viszont már csak fentről nézhette végig. Bárcsak Füzesi Péter is velünk ünnepelhetne most!
A csapat egyértelműen fejlődött, bátran jelenthetjük ki, hogy megérett a következő szintre, bízunk benne, hogy minden jól alakul és jövőre az Extraligában vívhatnak Jókay Zoltánék!
Női röplabda NB I döntő 2. mérkőzés
VEHIR-VESC – TFSE 0-3 (-22, -18, -20)
Gratulálunk az egész csapatnak a teljes szezonhoz és a bajnoki címhez!
A bajnokcsapat tagjai:
Jókay Zoltán – vezetőedző
Sitku Renáta – másodedző
Urbán Viktória – technikai vezető
Czakó Bernadett – masszőr
Tarr Hajnalka
Tátrai Zsanett
Kis Dorottya
Rádosi Regina
Perhács Dóra
Kiss Kornélia
Boros Réka Sára
Takács Viktória
Zen Isabella
Tatár Gréta
Turcsányi Zita Eugénia
Sevinger Eszter
Kucsera Jázmin
Weidemann Lili
Tóth Emese

Fotó: Ruzsits Patrik