A feldobást követően hibát hibára halmozott a két csapat, így egészen két percet kellett várni az első kosárra, amit Németh Alma jegyzett közelről. Ezután a TFSE-MTK csapata ütött egy faultot, amiből ki tudott egyenlíteni a vendég egylet, Kulcsár Bianka révén. A negyed további részében is sok hibával játszott a két csapat, amiből először a zalai egylet tudott előnyt kovácsolni, egészen 5 pontra meg tudtak lépni a hazaiaktól. (6-11) Ám ekkor kezünkbe vettük az irányítást és egy pontra feljöttünk, amit egy időkéréssel próbált megtörni Ambrus Péter. Sikertelenül, hisz az időkérést követően át is vettük a vezetést. (14-13) Innen már nem volt kérdés, hogy ki az „úr” a háznál, 25-17-re hoztuk ezt a játékrészt.

A második negyedben is mi kezdtük el a pontgyártást, egy rossz középtávoli után, Chanise Jenkins szedte le a pattanót és tette vissza egyből. Teljes mezőnyfölényben játszottak a TFSE-MTK lányai. Kiváló figurákkal és passzjátékokkal tudtuk megtalálni a zalai védelem réseit, amikből rendre eredményesek voltunk. A védekezésre se lehetett panasz, hisz sok-sok hibát és rossz dobást tudtunk kiharcolni. A jó támadó- és védőjátékunknak köszönhetően, 19 pontos vezetéssel vonulhattunk a nagyszünetre.
Félidő: 49-30

A második félidei kosárcsapot a mai nap ismét kiváló formában játszó, Németh Alma nyitotta meg, s ezzel már 14 pontja volt a mérkőzésen. Két és fél perc játékot követően, Szabó Petrára fújtak sportszerűtlen faultot a vendégeknél, ám neki volt már egy technikai hibája, így mehetett zuhanyozni. Ebben a felvonásban is folytattuk az előzőekben látottakat, ennek köszönhetően négy perccel a negyed vége előtt már 30 pont volt a két csapat között. (66-36) Ám a dudaszót megelőzően kicsit kiengedtünk, ezáltal „csak” 26 pont volt a differencia.

A végső felvonásban már mindkét csapat bő rotálást alkalmazott, így minden nevezett játékos a pályára léphetett. A negyed első részében még egy kicsit közelebb tudott férkőzni a ZTE a házigazda, TFSE-MTK-hoz. Ám rövid várakozás után ismét kezünkbe vettük a stafétát, gyorsan visszaállítottuk a bő 30 pontos különbséget . Így ezt a negyedet 21-15-re, és a mérkőzést 90-57-re nyertük.
TFSE-MTK – ZTE NKK 90-57 (25-17, 24-13, 20-12, 21-15)
Bajnokság, 10. fordulóBudapest, MTK Kosárlabda CsarnokLengyel Á., Sörlei A., Horváth Cs. (Vághy T.)
TFSE-MTK: Boros B. 11/9, Bernáth 4, Jenkins A. 28, Jenkins C. 13, Németh A. 14. Csere: Kovács V. 6, Herman, Tóth T., Kováts 2, Markovic 6, Katona 6/3, Király.
ZTE NKK: Dzombeta 26/3, Szabó P. 8, Dömötör, Horváth F. 2 Kulcsár 6. Csere: Horváth F. 2, Szabó K., Németh K., Mányoky J. 13/12, Úr.