Élvonalban szereplő női kosarasaink a PINKK legyőzésével bejutottak a rájátszásba, ráadásul a 7. helyen! A feljutás óta zsinórban ez a negyedik év, amikor sikerült kiharcolni a legjobb nyolc közé jutást. Tavalyhoz hasonlóan, most is az utolsó fordulóban dőlt el, hogy ott leszünk. A találkozón végig magabiztos játékot mutatva diadalmaskodtunk a pécsiek fölött.
Ránk helyeződött a nagyobb nyomás, hiszen győzelmi kényszerben kellett játszanunk, de a nem rogytunk meg ennek súlya alatt és magabiztos teljesítménnyel tudtuk legyőzni ellenfelünket. Az első negyedben még nem alakult akkora különbség, azonban a másodikban már 28 ponttal bizonyultunk jobbnak.
A félidei pihenőre 54–19-cel vonulhattunk, majd ezt követően sem kíméltük a vendégeket. A harmadik szakaszban még négy egységgel bővítettük a differenciát, majd a záró etapban feltettük a pontot az i-re és 50 pont feletti különbséggel zártuk le a találkozót. Nem sokon múlt, hogy eljussunk a bűvös 100 pontig, de így se bánkódtak a kilátogatók. Külön öröm volt számunkra, hogy minden parkettre lépő játékosunk pontokkal tudott zárni.
A mérkőzés során igazi vezérként lépett fel Theodoreán Alexandra, aki remek mutatókkal zárva tette le újfent a névjegyét.
TFSE-MTK – PINKK PÉCSI 424 95-43 (18-11, 36-8, 20-16, 21-8)
TIPPMIX NŐI NB I. A , 22. forduló
Budapest, MTK Kosárlabda Csarnok
Balog György Attila, Földesi Ádám, Menyhárt Ferenc Tamás (Mocsai László)
TFSE-MTK: Theodoreán 8, Hegedűs 12/6, Manis 14/3, Dúl P. 5/3, Dúl T. 4. Csere: Szeitl 7/3, Baa 11, Pusztai 11, Németh 6, Marshall 5, Burján 6/3, Király 6/6,
PINKK Pécsi 424: Szücs, Vincze 10/6, Tenyér 9, Zsilinszky, Kovács 6. Csere: Bojtár, Horváth 4, Árvai 12/3, Borbás 2.
Magyar Bianka értékelője a mérkőzésről: „Nagyon boldog és büszke vagyok, mert amióta felkerültünk, minden évben ott vagyunk a rájátszásban, ami nagy dolog. Budapesti csapatként mi vagyunk az egyedüliek, akik ezt meg tudták csinálni. Sok nehézség ért minket a szezonban, de a legnehezebb időszakokban sem adtuk fel. Remek volt a formaidőzítésünk, nyolc meccsből hatot megnyertünk, de nem állunk meg ennyinél. A munka java még csak most kezdődik a legjobb nyolc között. Nem tudom szavakba önteni mennyire jó érzés ennek a csapatnak az edzőjének lenni. A lányok rendkívül összetartóak és keményen dolgoznak nem csak az eredményekért, hanem egymásért is.”
A rájátszás első körében a 2. helyezett SERCO UNI Győrnél kezdünk idegenben, akikkel harmadjára találkozunk ebben a szakaszban 2021 és 2022 tavasza után. Zöld-fehér ellenfelünk az alapszakaszban kétszer is legyőzött bennünket, azonban a sérülést szenvedő és a bajnokságban legjobb VAL mutatóval rendelkező Beatrice Mompremier kisésével nagyobb esélyünk nyílhat a papíron esélyesebb zöld-fehérek ellen. A negyeddöntős párharc két győzelemig tart, az alapszakaszban elért jobb helyezése miatt a Győr kezd otthon, harmadik meccs esetén pedig náluk lenne a záró összecsapás.
Kiváló formában fejeztük be a bajnokság alapszakaszát, adódik a kérdés, hogy miként lehet átmenteni a sikerességet a nagyágyúk ellen? Első ellenfelünk az SERCO Uni Győr lesz, akikkel idegenben kezdjük meg a rájátszást. A papíron jóval erősebb zöld-fehérek otthonában már kedd este pályára lépünk. Alig 72 órája van csapatunknak felkészülni. De mit csinál ilyenkor idő szűkében egy sportoló? Erre és több érdekességre is Dúl Panka válaszolt nekünk.
Sok sikert lányok, hajrá TFSE-MTK!