Férfi NBII Kosárlabda

Indul az NBII-es férfi kosárszezon – a MALÉV-val kezdünk!

A jóból sosem elég! Ugyan több bajnokság elrajtolt már idén, de van olyan sportág, ahol még van ideje a kereteknek szerveződni. Így van ez Boros Zoltán fiaival is, akinél nemrég állt össze a teljes csapat és a tavalyihoz képest most komoly változáson megy át a csapat.

Maradt (életkor):

Félix Ákos (23)
Horváth Gergely (26)
Lepsik Richárd (23)
Pataki Levente (22)
Balsay István (20)
Szlávik Bence (20)
Tombor Gergely (21)
Velkey József (22)

Érkezők:

Keresztesi Dávid (25)
Körömi László (24)
Pozsik Zsombor (19, U20-ból került fel)
Rátkai Bálint (20)
Vigh Marcell (24)
Nagy Dániel (21)
Magari Botond (21)

A sok új érkezőnek és visszatérőnek jó oka van, ugyanis többen is kiöregedtek, sérülésből lábadoznak, vagy éppen elhagyták a csapatot. A srácok a „Közép A” csoportban fognak mermérkőzni ellenfeleikkel. Maga a bajnokság szeptember végén rajtol és első ellenfelük a MALÉV SC lesz.

Forrás: MKOSZ

A két együttes utoljára a 2019/20-as szezonban találkozott utoljára, akkor 62-93-as TFSE siker született. Csapatunk legeredményesebbje 15 ponttal az idén távozó Király Zalán volt, de hasonlóan jó teljesítménnyel játszott Félix Ákos és Horváth Gergely, illetve a visszatérő Körömi László is.

TFSE – MALÉV SC (09.30 20:15)
TF L2 Terem, Budapest

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!