Férfi NBII Kosárlabda

Indul az NB II. Keresztjáték, Debrecen lesz az ellenfél!

NB II-es kosarasaink az 1-9. helyért folyó küzdelmekben a 2. helyen végeztek, a Keresztjáték sorsolása pedig úgy hozta, hogy ellenfelük a Keleti csoportban 2. helyezett BKG-PRIMA Akadémia Debrecen lesz!

Boros Zoltánék a Közép csoportban 30-ból 28 csapatot utasítottak maguk mögé és még mindig van mit a tejbe aprítaniuk. Most, hogy a rájátszás végére értek, szembenézhetnek következő kihívójukkal, és itt bizony még az eddigiekhez képest is jobban oda kell figyelni.

A menetrend rövidebb, de annál tartalmasabb lesz. Kupa rendszerben, oda-visszavágót játszunk a Debrecennel és ezt követheti majd a Final 4, de előbb még túl kell jutni a soron következő kihívón, aki a saját csoportjában 16 összecsapásból 12-t nyert meg és mindössze 4 alaklommal kapott ki. Csak a listavezető tudta háromszor legyőzni, valamint egyszer szenvedett vereséget a NYÍKSE-Szegfű Bútortól. A párharc első felvonására idegenben kerül sor most vasárnap, és reméljük, hogy nem ér minket meglepetés Debrecenben!

NB II. Keresztjáték, 1. mérkőzés
BKG-PRIMA Akadémia Debrecen – TFSE (06.02. 17:00)
G4 Fitness, Debrecen

Sok sikert srácok, hajrá TFSE!

Fotó: Borhi Mihály – TFSE
Forrás: MKOSZ