Élvonalbeli női kosarasaink az alapszakasz 21. fordulójában a megtáltosodott Cegléd otthonában lépnek pályára.
Érdekes állás alakult ki az alapszakasz végére, ugyanis a nyolcadik és egyben rájátszást érő hely kérdése még nem tisztázódott. Jelen állás szerint három csapat van még versenyben és ez több fronton érint minket is. Leendő házigazdánkra két összecsapás vár még és per pillanat az egyik legesélyesebb a most birtokolt pozíció megtartására.

A Győr elleni vereséget követően idegenben legyőzték a Soproni Darazsakat, majd hazai pályán óriási csatát vívtak a BKG-val, legutóbb pedig a BEAC-ot is fölülmúlták. Az utolsó két mérkőzésükön a mieinkkel, illetve a Dávid Kornél KA-val kell még szembenézniük és amennyiben kedvezően alakulnak számukra az eredmények, úgy a 2018/19-es szezon óta először juthatnának be a play off-ba.

Ha már DKKA, a fehérváriakat múlt hétvégén 90-52-re győztük le itthon, következő kihívójuk pedig a Ceglédtől vereséget szenvedő BEAC lesz, akik minden bizonnyal kiköszörülnék rajtuk a csorbát otthon. Mindezek tetejébe, ha sikerrel járnak, a zárófordulóban épp a Cegléddel csapnak majd össze.

Kovács Andrea együttese a fent említett DKKA elleni párharcot követően Hegedűs Péterével méri össze tudását, így korántsem várnak könnyű meccsek a mieinkre, hiába mutatja őket esélyesebben a papírforma, de ne szaladjunk ennyire előre. Előbb a Cegléd, aztán a következő ellenfél, az viszont biztos, hogy nem lesz egyszerű dolga a lányoknak, főleg ha visszaemlékezünk a decemberi hazaira, ahol majd 25 percig a Cegléd volt előnyben.
Az albertirsai „kiruccanáson” kívül még 2 mérkőzés vár ránk jövőhét vasárnapig bezárólag. A 6. hely már biztosan megvan, azonban ha sikerül jól zárni az alapszakasz végét és a hátralévő párharcokat megnyerjük, akár még az 5. hely sem tűnhet olyan távoli álomnak!

NB I. A – 21. forduló – 2025.03.08. – 17:00
Albertirsa Sportcsarnok
VBW CEKK Cegléd – TFSE-MTK
Nyilas István, Lengyel Ádám József, Sörlei Attila (Farkas Zoltán)
Tabella: MKOSZ
Fotó: Borhi Mihály