A hétfői játéknapon a 8. fordulóhoz érkeztünk a futsal NB2 Nyugati csoportjában. Fiaink, akik a mérkőzést megelőzően a 2.helyen álltak, ezúttal a 10.helyen álló UTE csapatának otthonába látogattak. A két alakulat közti különbség ugyan tekintélyes volt, de ebben a pontvadászatban sosem lehet biztosra menni.
A srácok ennek megfelelően is kezdtek, a legutóbbi meccsen is remeklő Lipl Noel góljával viszonylag hamar előnybe kerültünk (1-0). Noel így már a negyedik meccsén az ötödik gólját szerezte, ami egy nagyon figyelemre méltó teljesítmény. Viszont a válasz is gyorsan érkezett, a 8. percben kiegyenlített az UTE csapata (1-1).
A játék képe szempontjából ki kell emelni, hogy a mieink erőteljesen támadó stílusban játszottak, a hazaiak viszont a kontrákra hegyezték ki a taktikájukat. Ez pedig ki is fizetődött az UTE számára, hiszen egy gyors kontra után megszerezték a vezetést a félidő vége elött nem sokkal (2-1). Az első játékrészben már nem is változott az eredmény, így egy gólos hátránnyal mehettek a srácok pihenni.
Első félidő: UTE – TFSE-SZERTARSPORT.HU (2-1)
A második játékrész elejére nem sokat változtak az erőviszonyok, sajnos nem is igazán találtuk ellenfelünkön a fogást. Olyannyira nem, hogy a 30. percben tovább tudták növelni az előnyüket és így már két gól volt a differencia (3-1). A bekapott gól ellenére, a remény még élt, hiszen 10 perc elég lehet akár több gól szerzésére is, ahogy ezt idén már többször is bizonyították a TFSE-s srácok.
Ám a szépítő gólig sokat kellett várni és nem is volt túl sok vissza a mérkőzésből, így az is körvonalazódott, hogy az 1 pont megszerzése, az most győzelemmel érne fel. Egy korábbi beszámolóban már szóba került, hogy ugyan vannak sztárjaink, de ha igazán szükséges, bárki képes emberfelettit alkotni. Ő pedig ma nem volt más, mint Andorka Kristóf, aki mindössze két perc alatt két gólt szerzett és mindezt a találkozó utolsó három percében. Ezzel pedig végül kiharcolták a fiúk a döntetlent!
Végeredmény: UTE – TFSE-SZERTARSPORT.HU (3-3)
A meccs után Sóvári Benedek állt a rendelkezésünkre és értékelte a találkozót:”
„A meccs elejétől fogva lehetett számítani arra, hogy egy jó mérkőzésnek nézünk elébe mivel egy jó képességű rutinos csapatról beszélünk, akik tudták, hogy hogyan tudnak minket megszorongatni. Az első perctől kezdve mi támadtunk az ellenfél a kontra játékra volt kiélezve, ami be is vált nekik a vezető góljuk után a meccs végére sikerült felállni a csapatnak és egy döntetlent kihozni a mérkőzésből. Sajnos nem úgy alakult a mérkőzés menete ahogyan mi azt elképzeltük, de a labda kerek és bármi megtörténhet. Összeségében szerintem megérdemelt lett volna a 3 pont, de a remek kapus teljesítmény rácáfolt erre így az 1 ponttal is be kell érnie a csapatnak.”
Hajrá fiúk!!
Hajrá TFSE!!