Labdarúgóink a 43. sz Építők alakulatánál vendégeskedtek és bár a derbi végén megszereztük a vezetést, egyenlíteni tudtak a hazaiak, így meg kellett elégednünk a pontosztozkodással.
A REAC elleni vereség nem okozott búslakodást az előző körben, hiszen végig meccsben voltunk az élmezőnyt képviselő kék-sárgákkal, így mondhatni továbbra is jó formában vártuk az Építők elleni küzdelmet. Kihívónk is kudarccal a háta mögött várt minket, de a Budapest Kupában hozzánk hasonlóan továbbjutásnak örülhettek.
Mi kezdtük aktívabban a találkozót, majd a hazaiak vették át az irányítást, de a játék sokáig gól nélkül telt, a kezdő sípszó után legközelebb csak a félidei pihenő után kellett a labdát a középkezdéshez vinni.

Egyesületünk régi motorosa, oszlopos tagja Pump Szabolcs azonban a 77. percben meg tudta törni a jeget és a jobb felsőbe zúdította a labdát 15 méterről. Ezután viszont folyamatosan helyzeteket alakítottak ki az Építők, aminek az eredménye a 86. minutumban Varga fejesgólja lett, ami egyben a végeredményt is beállította (1–1).

Nem érdemes már hátra nézni, inkább csak előre, ugyanis ahhoz a Szabadkikötőhöz látogatunk, akik pont minket előztek meg a tabellán a REAC ellen aratott bravúrgyőzelmükkel (2–1).
Kihívónk zsinórban az ötödik bajnoki győzelmére készül ellenünk, amihez persze nekünk is lesz pár szavunk. Nyáron hazai környezetben 1–0-ra le tudtuk birkózni a kék mezeseket, mely eredménnyel most is maradéktalanul elégedettek lennénk.
BLSZ I., 17. forduló
43. sz. Építők SK – TFSE 11Teamsports 1–1 (0-0)
Gólszerző: Pump Szabolcs 77’, illetve Varga Ruszlán 86’
2025.03.01. (szombat) – 13:00
SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Szabadkikötő Sport Kft. (6.) – TFSE 11Teamsports (7.)
Tabella: MLSZ
Fotó: www.43szepitoksk.hu