Kosárlabda Női ANB I Zöld

Idegenben folytatjuk!

Zöld csoportban szereplő női kosarasaink a múlt hét során megkezdték bajnoki szereplésüket! Kováts Gabriella tanítványai a Zsíros Akadémia együttesét fogadták a Testnevelési Egyetem „E” Termében, ahol végül vereséget szenvedtek.

A találkozó elvesztése leginkább a kihagyott büntetők miatt igazán fájó, hiszen a legfontosabb mutatókat tekintve szinte alig maradtunk el ellenfelünktől. A távoliakban és a középtávoliakban is sikerült felülmúlnunk a vendégeket.

A következő körben a Kiss Lenke Kosárlabda Akadémia otthonába látogatunk, akiknek az eddigi mérlege 2/2 győzelem. Elsőként a Törekvés SE, majd a Nyíregyházi Kosársuli ellen gyűjtötték be a három pontot.

Az összecsapásra október 10-én vasárnap 16:00-kor kerül sor!

Hajrá lányok, hajrá TFSE!!