Női NBI Röplabda

Hosszú szünet után újra tétmeccsre készülünk

NB I-ben szereplő női röplabda csapatunk, legutóbbi tétmérkőzését 2020 október 31-én vívta. Akkor, a MÁV Előre ellen, hazai pályán sikerült győztes félként kikerülni egy végletekig tartó, öt szettes párharcból. Sajnos az óév utolsó két hónapja a koronavírus járvány árnyékában telt.

Röviddel a karácsonyi ünnepek előtt indulhattak el újra a közös edzések, ahol egy új edző páros igyekezett legjobb tudásával formába lendíteni a lányokat. Az Argentín szakember, Lucas Alborch mellé a TF-BSc szakedzői szakán utolsó évét végző Csépke Gábor érkezett. Ő az elmúlt hetekről a következőket mondta: “A vírus miatt egy érdekes helyzet állt elő. Gyakorlatilag új alapozást tudtunk és kellett is csinálni. Úgy gondolom ez nagyon jól sikerült, az első igazi visszajelzés a szombati mérkőzés lesz. Nagyon bizakodó vagyok, hiszen a csapatunk nagyon jó!

Szombaton, (01.09) hazai pályán, 18 órai kezdettel a DSZC-Eötvös DSE, Derecske csapata ellen kezdjük meg újra a bajnoki küzdelmeket. Aktuális ellenfelünk három mérkőzéssel többet játszott a jelenlegi kiírásban nálunk és az előkelő 3. helyen áll a tabellán. Lányaink eddig összesen négy meccset jegyezhetnek. Ezekből három győzelem és egy vereség a mérlegük, tehát bizakodva várhatjuk a folytatást.

A mérkőzések közvetítésével kapcsolatban örömhírrel szolgálhatunk. Jövő keddtől kezdődően tervezzük élőben közvetíteni a TFSE youtube csatornáján lányaink mérkőzéseit.

A bajnokság folytatása sűrűnek igérkezik, hiszen szűk két hónap alatt 10 mérkőzés vár a lányokra. Most szombati mérkőzésünket jövő héten Magyar Kupa szereplés követi, egy hazai, majd egy idegenbeli mérkőzéssel 48 óra leforgása alatt.

Előttünk álló mérkőzések:

01.09. 18:00 TFSE – DSZC-Eötvös DSE, Derecske (NB I – alapszakasz)
01.12. 18:00 TFSE – UTE (Magyar Kupa – nyolcaddöntő)
01.14. 18:00 UTE – TFSE (Magyar Kupa – nyolcaddöntő, visszavágó)
01.23. 16:00 PTE-PEAC – TFSE (NB I – alapszakasz)
01.30. 18:00 TFSE – Budaörsi DSE (NB I – alapszakasz)
02.06. 17:00 Gödöllői RC – TFSE (NB I – alapszakasz)
02.13. 18:00 TFSE – Jászberény Volleyball Team (NB I – alapszakasz)
02.21. 17:00 MÁV Előre BERICAP – TFSE (NB I – alapszakasz)
02.27. 18:00 TFSE – PTE-PEAC (NB I – alapszakasz)
03.06. 15:00 DSZC-Eötvös DSE, Derecske – TFSE (NB I – alapszakasz)

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!