Kosárlabda Női NBI/A

Hosszabbításra kényszerítettük a tavalyi ezüstérmes Győrt a saját otthonában!

Női kosarasaink egy drámai mérkőzésen túlóráztatták meg a tavalyi döntős Győrt az NB I. második fordulójában. A rendes játékidő végéhez közeledve a győriek légiósa, Darcee Garbin triplájával mentette meg csapatát, az ezt követő hosszabbítás viszont a házigazdának kedvezett.

A találkozót jó formában vártuk, hisz a DVTK ellen vívott mérkőzésünkről is sok pozitívumot tudtunk magunkkal hozni. A Győr a tavalyi keretéhez képest tovább tudott erősödni, többek között Kis Virág személyében magyar válogatott centerrel gazdagodtak és légiósok tekintetében sem panaszkodhatnak.

A papírforma ellenére, mi kezdtük jobban az első negyedet. Jó védekezésünk mellett, támadásban Lauren Manis és Kókai Patrícia vezették csapatunkat. Ezután Darcee Gabin volt többször is eredményes, domináltak a győriek és egy 11-0-s futást produkáltak. Ekkor Dúl Panka triplája törte meg a mi oldalunkon lévő kosárcsendet, aki ezt gyorsan meg is tudta ismételni. Tóth Franka és Kókai Patrícia is értékes pontokkal rukkoltak elő, így 37-31-re el is tudtunk lépni. A fej-fej melletti küzdelemből a Győr tudott előbb ritmust váltani és ismét elhúztak egy 10-0-s rohammal a harmadik negyedben.

Az utolsónak hitt játékrész elején a győriek domináltak, úgy tűnt lezárják a mérkőzést. Azonban másképp gondolták ezt a kék-fehér lányaink, és Hegedüs Péter időt kért hét perccel a rendes játékidő vége előtt. Eztán távoli dobásokkal sikerült felzárkóznunk, betalált Ashten Prechtel, Tóth Franka és Dúl Panka is. A 39. percbe érve Szabó Fanni kosarával a vezetést is átvettük, majd Gábor Lili 76-73-ra alakította az eredményt. Az izgalmas találkozó tartogatott még fordulatot, hiszen Darcee Garbin keze nem remegett meg döntő pillanatban a hárompontos vonalon.

A hosszabbításban kijött a győriek frissessége, bár Szabó Fanni eredményes volt még a távolról, de Weronika Telenga, Kiss Virág és Wentzel Nóra pontjai döntőnek bizonyultak. Vezetőedzőnk Hegedűs Péter büszke volt a lányokra nyilatkozatában, és mindenképp szerencsésebb folytatást vár: „Közel a tökéleteshez játszottunk, de már nagyon unom a szimpatikus vesztes szerepét. Jó lett volna nyerni, tavaly is többször hajszálon múlt, de remélem, a jövőben ez a hajszál felénk görbül egyszer.”

A győriek vezetőedzője, Cziczás László mindkét csapatnak gratulált, és kiemelte, hogy jól játszottak a vendégek.

SERCO UNI Győr – TFSE-MTK 89-79 (16-24, 21-16, 23-13, 16-23, 13-3)

Női NB I. A-csoport 2. forduló
SERCO UNI Győr: Kiss 16/3, Dubei 8/6, Angyal 10/6, Ács 2, Garbin 18/12. Csere: Dombai 2, Goree 8, Wentzel 7/3, Bach 9, Telenga 9.
TFSE-MTK: Gábor 7, Prechtel 17/9, Szabó 9/3, Manis 8, Dúl P. 15/9. Csere: Kókai 14/3, Király, Tóth 9.

Fotó: MKOSZ