Kosárlabda Női NBI/A

Hősies küzdelemben maradtunk alul a DVTK ellen!

Fotó: Borhi Mihály - TFSE

A bajnokság 17. fordulójában a DVTK együttesét fogadtuk a Városmajorban. A két fél első összecsapásán végül szoros küzdelemben maradtunk alul, így minden erőnkkel a visszavágásra összpontosítottunk.

Az előjelek sajnos ezúttal sem voltak biztatóak, ugyanis újabb játékosokat volt kénytelen mellőzni Magyar Bianka vezetőedzőnk. Elisabeth Pavel és Theodoreán Alexandra sem tudott pályára lépni a piros fehérek ellen.

Az alábbiakban a WBASKET összefoglalóját olvashatjátok:

A TFSE-MTK hiányzóinak névsora tovább bővült, miután Theodoreán Alexandrára sem számíthatott a szakmai stáb Elly Pavel és az egész szezonra kiesett Baa Dominika mellett. A sorozatban öt sikernél tartó DVTK keretébe eközben Leslie Vorpahl visszatért bokasérülése után. Völgyi Péter együttese már a mérkőzés elején igyekezett egyértelművé tenni fölényét, két és fél perc alatt 8-0-ra lépett el a DVTK. Keyona Hayes remekelt, aki egymaga 13 pontot és 8 lepattanót jegyzett az első szakaszban. A TFSE-MTK első pontjait Süle Krisztina szerezte, de a folytatásban gyorsan nőtt a differencia. 23-6-nál már 17 egységgel járt előrébb a DVTK, mely kiválóan használta ki magassági fölényét. Keyona Hayes mellett Kiss Angelika jegyzett 7 pontot a nyitó negyedben, miközben 10 perc után 14-7-re vezettek a lepattanócsatában. A TFSE tartását dicséri, hogy az első szakasz hajrájában Király Andrea triplájával, illetve Chanise Jenkins, Dúl Panka és Ja’Tavia Tapley pontjaival szépített.

Fotó: Borhi Mihály – TFSE

A második szakasznak 27-15-ről vágtak neki a felek. Itt Süle Krisztina szerezte az első pontot és így 27-17-már egy 11-4-es hazai futást regisztrálhattunk. A DVTK vezetése nem forgott veszélyben, de egy jóval kiegyenlítettebb találkozó kerekedett. A különbség 10-14 pont környékén állt be a felek között. Rendkívül hullámzó játékot láthatunk: a DVTK többször elszakadt 14 ponttal (36-22, 43-29, 47-33), de ennél tovább jellemzően nem tudta növelni az előnyét. A TFSE rendre visszakapaszkodott. A félidőt Szeitl Vanessza triplája és Ja’Tavia Tapley büntetője zárta, amivel 51-39-re módosult az állás. A DVTK-nál Keyona Hayes már ekkor 21 pontos, 11 lepattanós dupla-duplánál tartott. Cheridene Green és Milica Jovanovic 8-8 egységig jutott. A harmadik szakasz elején két percig egyik fél sem talált be. Chanise Jenkins 2+1-es megoldása és triplája, illetve Süle Krisztina ziccere törte meg a kosárcsendet. Völgyi Péter már 51-46-nál idő kért. A hatalmas szívvel küzdő TFSE felzárkózása azonban folytatódott. Amikor a 18. pontját szerző Süle Krisztina triplája célt ért, 51-51-nél utolérte riválisát a házigazda.

Fotó: Borhi Mihály – TFSE

A DVTK első találatára közel öt percet kellett várni. Ekkor Keyona Hayes értékesített egy 2+1-es helyzetet. Új ritmust kapott ezzel a DVTK, miközben a TFSE-ből érezhetően sokat kivett ez a nagy futás. A negyed első öt percét 12-0-ra a hazaiak, a második ötöt 13-0-ra a vendégek nyerték. A diósgyőri pontokért Keyona Hayes és Cheridene Green felelt a továbbiakban is. A záró etapnak 64-51-ről vágtak neki a csapatok. Itt már könnyedén érvényesítette fizikális fölényét a DVTK. Király Andrea triplájával még 64-54-re felzárkózott a TFSE. Innen azonban egy 12-2-es futással megduplázta előnyét a DVTK. Völgyi Péter kifejezetten bő rotációt alkalmazott és végül minden nevezett játékosának lehetőséget adott, kilenc pontszerzővel zárta a meccset a csapata. A végjátékban hazai oldalon a sérülése után visszatérő Burján Laura is megszerezte első pontjait. A különbség 20 egység felett állandósult és végül 86-64-es DVTK siker született, mely sorozatban a diósgyőri gárda hatodik sikere volt.

Fotó: Borhi Mihály – TFSE

Végeredmény: TFSE-MTK – DVTK  64-86 (15-27, 24-24, 12-13, 13-22)

Budapest, MTK Kosárlabda Csarnok

Papp P., Jakab L., Kapusi G. (Herczeg Á.)

TFSE-MTK: Süle 18/6, Tapley 7, Jenkins 9/3, Király 6/6, Dúl 11/3. Csere: Szeitl 3/3, Tóth 2, Németh 6, Burján 2.

DVTK: Vorpahl 2, Aho 1, Hayes 34, Kiss 9, Jovanovic 8/6. Csere: Green 14, Kányási 4, Bacsó, Tóth 2, Vég-Dudás, Bernáth 12/6.