Röplabda U15

Hibátlanul kezdett az U15-ös korosztály!

Kalocsán pallérozódó U15-ös lányaink hétvégén kezdték meg a bajnokságot hazai pályán a harmadosztályban. Első körben a BVSC-vel és az NBARA-val csaptak össze. A csapat szinte teljes egésze most nőtte ki magát az U13-ból és voltak olyanok akiknek ez volt az első versenyhétvégéje!

Nehéz napnak indult, de annál szebb véget ért. Az első találkozót kissé megilletődve kezdtük, de a folyamatosan javuló játékkal végül 3:2-es győzelmet arattunk. Ezt követően a Jászberény együttese ellen léptünk pályára, ahol magabiztosan, szinte nyitás rontás nélkül 3:0-ra tudtuk nyerni!

Rezák-Szabó Anna vezetőedző kiemlte:
„Ezt a teljesítményt nem tudtuk volna hozni a szurkolótáborunk nélkül! Ezúton is köszönjük a biztatást, a sérült játékosok és a stáb egész napos állhatatos munkáját egyaránt.”

TFSE-Kalocsa – BVSC-Zugló 3:2
NBARA – TFSE-Kalocsa 0:3

Szép volt lányok, csak így tovább!

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!