Kosárlabda Női NBI/A

Hiába küzdöttünk, elvéreztünk az év utolsó hazaiján!

NBI/A-s női kosarasaink hazai környezetben fogadták a BKG együttesét. A szomorú hírek sorában elsődleges, hogy Tyaunna Marshall nagymamája nemrég elhunyt, így a teljes csapat együttérzését fejezte ki a mezre tűzött fekete szalaggal. Legnagyobb bánatunkra alulmaradtunk az óriási küzdelemben, két játékosunk is kipontozódott, ráadásul az utolsó percekig megvolt az esélyünk, hogy egyenlítsünk vagy akár nyerjünk. A vendégek palánk alatt bizonyultak a legerősebbnek és hiába voltunk eredményesek többször is távolról, a kihagyott ziccerek és a sok lepattanó megpecsételte a sorsunkat. A továbbiakban a wbasket.hu beszámolóját olvashatjátok:

Dúl Terka triplája vezette fel az összecsapást. Erre azonban Kayla Jones és Ama Degbeon felelt, így 6-3-ra fordított a BKG. Fordulatos küzdelem jellemezte az első szakaszt, miután 6-3 után 9-2-es futással 12-8-nál már ismét a TFSE járt előrébb. A hazaiak kiválóan dobták a triplákat, a 7 kísérletükből 4 sikeres lett az első szakaszban. A BKG Kayla Jones és Ama Degbeon klasszisára épített. Mindössze ők ketten találtak be a keretükből az első 10 percben, de a hajrában így is visszavették a vezetést a vendégek. Az első szakaszt végül Dúl Panka hármasa zárta, így egy negyed után 18-17 állt az eredményjelzőn. A második etap elején Vári Zita négy pontjával a BKG ragadta magához a kezdeményezést. Négy és fél perc alatt 12-4-es futással  29-22-re szakadtak el Gedei Tibor tanítványai. A TFSE Pusztai Petra és Ty Marshall büntetőivel igyekezett szépíteni, de a BKG higgadt és pontos játékkal stabilan tartotta az előnyét.

Fotó: Borhi Mihály – TFSE

A vendégek az első félidőben a lepattanókat tekintve 23-17-re vezettek. Ugyan a szigetszentmiklósiak hat triplakísérletéből egy sem talált utat a gyűrűbe, de a duplákat tekintve 28-ból 17 sikeres lett. A Degbeon-Jones kettős mellé Raina Perez, Vári Zita, Katona Szidónia és Zsámár Panna is feliratkozott a pontszerzők listájára. A különbség 36-26-nál érte el a 10 egységet. Az első félidőben 12 pontot szerző Pusztai Petra vezetésével megfelezte ugyan a hátrányát a TFSE. A nagyszünet előtt azonban még Ama Degbeon is betalált, így 20 perc után 40-32 állt az eredményjelzőn. A harmadik etap elején is a BKG dominált, egy újabb 6-0-s sorozattal 46-32-re szakadtak el a vendégek. Hegedűs Janka jegyezte a TFSE első találatát, ez rögtön egy 2+1-es helyzet volt, majd Dúl Panka következett egy triplával és egy duplával, így 48-42-nél teljesen nyílt lett a mérkőzés. A TFSE 10-2-es futására a harmadik negyed hajrájában 7 vendég pont érkezett válaszul, amivel ismét kétszámjegyűre nőtt a differencia. 55-43 után viszont Hegedűs Janka, Pusztai Petra és Ty Marshall következett, a vezetésükkel 55-49-re szépített a TFSE.

Fotó: Borhi Mihály – TFSE

A két negyed közötti szünet sem törte meg a hazaiak ritmusát, ismét Ty Marshall volt eredményes egy 2+1-es szituációból, amivel 55-52-re felhozta csapatát. Hasonló volt a forgatókönyv, mint a harmadik negyedben. Amikor felzárkózott a TFSE (57-54, 60-57, 64-61), rendre érkezett egy extra villanás a BKG-tól és a különbség visszaugrott 7-8 pontra. Amíg három negyeden át nem értékesített triplákat a szigetszentmiklósi együttes, a záró szakaszban hármat is. Az utolsó három percbe érve éppen Szabó Dóra triplája alakította 67-61-re az eredményt. Úgy tűnt, hogy a három pont lesz a lélektani határ ezen az estén. Ennél közelebb sokáig nem engedte riválisát a BKG. Az utolsó perchez közeledve azonban sikerült áttörnie az üvegplafont a TFSE-nek és Theodoreán Alexandra révén 71-69-re zárkózott fel. A döntő pillanat Ty Marshall kipontozódása volt. A TFSE amerikai légiósa labdát szerzett és indulhatott volna egy ziccerért. A játékvezetők azonban szabálytalanságot véltek felfedezni Marshall-nál. Ama Degbeon keze nem remegett meg a büntetőknél és onnantól nem lehetett kérdés a BKG sikere. A végeredményt Katona Szidónia duplája és Raina Perez két büntetője alakította ki.

9. forduló: TFSE-MTK – BKG PRIMA NATURA Szigetszentmiklós 69–77 (18-17, 14-23, 17-15, 20-22)
Budapest, MTK Kosárlabda Csarnok

TFSE-MTK: Pusztai 19, Hegedűs 10/3, Marshall 15, Dúl P. 14/12, Dúl T. 3/3. Csere: Theodoreán 8, Turi, Burján, Király.
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós : Perez 12/3, Katona 6, Takács, 28/3, Degbeon 22. Csere: Vári 4, Szabó 3/3, Zsámár 2, Kovács.

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!