Futsal Női NBI

Hétközi vereség!

Női futsalcsapatunk – a halasztások miatt – ezúttal kedden lépett pályára a Tolna együttesével szemben. A tolnaiak három sikerrel a hátuk mögött, a 3. helyről várták az összecsapást, mi pedig még mindig az első győzelmünkre hajtunk. Az esélyeket tekintve erre nem most adódott a legnagyobb lehetőség, azonban az átalakult keret adott némi okot a bizalomra.

A mérkőzés tizenegy percig gól nélkül zajlott le – ekkor a vendégek törték meg a gólcsendet. A következő eseményre nem kellett ilyen sokáig várni, ugyanis a következő három percben egy tolnai, illetve egy TF-es találat született.

A folytatásban sajnos nem tudtuk felvenni a Tolna tempóját, amely gárda további három alkalommal zörgette meg a hálónkat,  így végül övéké lett a három pont.

Végeredmény: TFSE-BESTRONG – 2F-BAU TOLNA-MÖZS 1 – 5 (1 – 3)

er

2

Legközelebb vasárnap mérkőzünk meg újra, szintén a Tolnával, ezúttal idegenben.

Hajrá csajok, hajrá TFSE!!

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!