Hepp Kupa / Női Kosárlabda

Hepp Kupa: Óriási küzdelem végén ezüstérem a jutalom!

Múlt hétvégén (02.11-12.) rendezték a dr. Hepp Ferenc Női Emlékkupa döntőjét Budapesten a Gabányi László Sportcsarnokban, ahol a MTK-TFSE csapata a döntőig menetelt! A szombati játéknap első körében kellett kiharcolni a továbbjutást a Csata DSE-vel szemben, vasárnap pedig a döntő ütközetben a BEAC Újbudát fölülmúló NKA Universitas PEAC II-vel kerültünk szembe.

Csata DSE – TFSE-MTK elődöntő:

Magabiztosan kezdtük a szombati játéknapot. A döntőbe jutásért a Csata DSE együttesével kellet megküzdenünk és jól kezdtük a mérkőzést. Rögtön az első negyed elején, 3 perc elteltével már 9 pontra nőtt az előnyünk, ezt a második etap közepére 17-re sikerült feltornászni, azonban a nagyszünetre ismét 9-re redukálódott.

A pihenőt követően megrázta magát a Csata és komoly erőket mozgósítva kiegyenlítettek. Hegedűs Péter vezette különítményünk ellenben meg tudott lépni és az utolsó negyednek 7 pontos előnnyel futottak neki. Ez a differencia nem is változott meg a mérkőzés végére, így a csapat a BEAC Újbudát legyőző NKA Universitas PEAC II-vel került szembe a döntőben!

Csata DSE – TFSE-MTK 53-60 (12-20, 16-17, 14-12, 11-11)

Forrás: MKOSZ
MTK-TFSE – NKA Universitas PEAC II. döntő:

Vasárnap még az előzőnél is szorosabb, keményebb összecsapás várt a lányokra. Pécsi ellenfelünk nem bízta a véletlenre, az élvonalban remekelő keretből 5 játékost (Halmágyi Kitti, Rákai Eszter, Laczkó Sára, Kötő Luca, Olawuyi Adenike) hozott magával. Az MTK-TFSE soraiban is szerepeltek hárman az említett ligából (Dúl Terka, Király, Andrea, Burján Laura, Turi Eszter), így a lányok korábban is találkoztak már a pályán. A mérkőzésen jelen volt NBI/A-s csapatunk néhány tagja, illetve vezetőedzőjük Magyar Bianka is.

A vendégek büntetőkkel jutottak előnyhöz a meccs elején, de Király Andrea gyorsan leolvasztotta ezt egy távolival és Vígh Bernadett is hozzátett plusz kettőt. Nem tudtuk lerázni az ellenfelet, hiába jöttek a triplák. 17-9-re vezettünk, amikor a Pécs a kezdeményezett, olyannyira meglódultak, hogy a vezetést is átvették az első negyed végére. Négy pontos vendég előnnyel ugrottunk fejest a második felvonásba.

Sajnos rövid idő leforgása alatt 12 egységgel nőtt a differencia és nem álltak le a Meszler Balázs tanítványai. Az elsöprő rohamokra nem tudtunk érdemben reagálni, a nagyszüntre 19 pontos pécsi előnnyel vonultak a felek. A második játékrészben fordult a kocka és a mieink diktálták a tempót. Sikerült 10 egységre csökkenteni a különbséget, sőt a negyedik negyed elején visszazárkóztunk 5-re a 28 ponttos különbségről!

A hajrában is folyamatosan ostromoltuk a fekete-naracs együttes palánkját és egészen a hetedik percig tartottuk a csekély különbséget. Legnagyobb bánatunkra az utolsó percekben megrázta magát a vendég gárda, ezzel sikerült elérniük, hogy ne tudjunk feljebb kapaszkodni. Az összecsapás 11 ponttos különbséggel a javukra ért véget, lányaink azonban óriásit küzdöttek a végsőkig! Játékosaink közül többen is 10 pont fölött zártak, Király Andrea teljesítménye azonban még közülük is kiemelendő.

Forrás: MKOSZ

Hegedűs Péter vezetőedzőnk is kiemelte nyilatkozatában, hogy mennyire büszke a pályán látottakra:
” Először is, szeretnék gratulálni a PEAC csapatának, megérdemelten nyerték meg a Hepp Kupát! Ugyanakkor nagyon büszke vagyok a csapatomra, hiszen fel tudtunk állni 28 pontos hátrányból is. Mindent kint hagytak a pályán, ezt is kértem tőlük, hogy úgy jöjjenek le a pályáról, hogy nem bántak meg semmit. Küzdöttünk minden labdáért, harcoltunk, ami a csövön kifért. Ez ma aranyéremmel nem társult, de semmi okunk szomorkodni. Emelt fővel hagyhatjuk el a pályát és az ezüstérem is szépen fog csillogni egy kis idő elteltével.”

Fotó: Mészáros Mihály – BEAC

MTK-TFSE – NKA UNIVERSITAS PEAC II. 74-85 (18-22, 6-21, 31-22, 19-20)

Hepp Kupa, döntő
Budapest, Gabányi László Sportcsarnok
Gruber Nikolett Lilla, Tóth Kitti, Novák Bence (Schäffer Béla Róbert)

MTK-TFSE: Herman 8, Vígh 2, Dúl 14/6, Király 23/18, Burján 12. Csere: Dr. Gróf, Kenyeres 10/3, Dömötör, Turi 5,

NKA Universitas PEAC II.: Laczkó 21/9, Rátkai 38/9, Kötő 2, Olawuyi 15, Varga. Csere: Kohn 2, Halmágyi Ka., Nagy 3, Halmágyi Ki.

Fotó: Mészáros Mihály – BEAC

Gratulálunk az éremhez, sok sikert a MEFOB-on és a bajnokságban!

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!