Megizzasztottak minket a soproniak az első félidőben, de a második játékrészben fokozatot váltottunk és végül magabiztos győzelmet értünk el.

Kiváló formában vártuk a Soproni Darazsakat, legutóbbi 11 tétmeccsünkből 9-et megnyertünk. Nem mondható mindez el ellenfelünkről, akiknek idén még nem sikerült győzelmet aratniuk a bajnokságban. A fiatal tehetségekből álló soproni alakulat utoljára a DVTK-val, a Szekszárddal és a Sopron Baskettel találkozott, így a sorsolásuk sem volt egyszerű. Októberben már összecsaptunk, ami fölényes TFSE győzelemmel zárult (48-80).

Mindkét alakulat harciasan kezdte a viadalt, fej fej mellett haladtak egymás mellett. A soproniaknak sorba ültek a távoli dobásaik, amelynek megtörésére vezetőedzőnk időt kért. A Darazsak azonban nevükhöz híven továbbra is csíptek. Minden pontért meg kellett küzdeni a hölgyeknek, igen izgalmas perceket láthattak ekkor a nézők. Lepattanókban tudták a lányok felülmúlni a vendégeket, illetve Ashten Prechtel 11 pontja volt kiemelendő az első negyedből.

A második etapot zónavédekezéssel kezdték kihívóink, lassan születtek meg az első pontok és többnyire a vendégek domináltak. Nyolc egységnyi előnyre tettek szert, melyet ismét időkérés követet a mi oldalunkról. Teljességgel már nem sikerült rendezni a sorokat, így 27:36-os hátránnyal vonultunk a félidei pihenőre.

A második játékrész Völgyi Lili demoralizáló triplájával indult, ezzel jelezték a soproniak, hogy továbbra is komolyak a céljaik. Ashten Prechtel viszont vállára vette a csapatot, és sebességet is váltottunk, így elkezdődhetett a felzárkózás. Egész pályás letámadásunk eredményesnek bizonyult, három és fél perccel a negyed vége előtt sikerült átvennünk a vezetést is és a lendületünk se hagyott alább. Sajnos a távoli dobásaink továbbra sem működtek, így a várt áttörés elmaradt, Dúl Panka azonban megtörte a jeget és egy sikeres trojkával minimális nyugalmat teremtett az utolsó negyedhez érve (53:48).

A záró játékrészt elsöprő erővel kezdtük és pillanatok alatt 14 egységnyi fórral büszkélkedhettünk. Ashten továbbra is magas szinten játszott mind támadásban, mind védekezésben, ezzel a mai eredményével (25 pont, 12 lepattanó) a 10. dupla-dupláját érte el a bajnokságban! Dúl Panka is szorgosan gyűjtögette a második félidőben a pontokat, összesen 14-ig jutott. Szabó Fanni vezette a mérkőzés végén a gárdát, aki maga is 17 egységet szerzett. Tóth Frankával (15 pont) kiegészülve négyen is legalább 14 találatot szereztek.
Vezetőedzőnk így értékelte a látottakat: „A Darazsak fiatal, lelkes csapat, ma leckét kaptunk küzdeni tudásból tőlük. Az első félidei játékunk miatt szégyellem magam. Komolyan készültünk a mai találkozóra, mint bármelyik másikra is. Mindegy milyen ellenfél ellen lépünk pályára, nem veszíthetünk identitásunkból, nem változtathatunk játékunkon, fókuszáltnak kell lennünk. Aki szereti az esőt, szeresse a sarat is. Csapatomat nem tudom megdicsérni, mert ma maximum a büntetőzésünket tudom kiemelni, támadásban rengeteg sima ziccert hibáztunk.”
TFSE-MTK – Darazsak Sportakadémia 81-60 (20-18, 7-18, 26-12, 28-12)
Bajnokság, 16. forduló
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Játékvezetők: Pozsonyi László, Szilágyi Bálint, Gruber Nikolett Lilla (Sarkadi-Nagy Ágnes)
TFSE-MTK: Prechtel 25/3, Szabó 17/6, Gyöngyösi 7/3, Manis-, Dúl P. 14/9. Csere: Vigh-, Dúl T. 3, Király-, Tóth 15.
Darazsak Sportakadémia: Horváth 3, Völgyi 6/3, Sinka-Pálinkás 12/6, Maric 8, Jevtovic 21. Csere: Gergő 2, Szikszai-, Csaplár-Nagy 8.
Fotó: Borhi Mihály – TFSE