Férfi BLSZ II Labdarúgás

Legyőztük az éllovast – Határozatlan idejű szünet

Mint ahogyan azt az MLSZ közleményében is olvashatták, minden labdarúgó bajnokságot felfüggesztenek Magyarországon március 16-tól.

Azonban fiaink múlt hétvégén, március 13-án még létfontosságú bajnokit vívtak a BLSZ II. osztályában. Hazai környezetben láttuk vendégül a RAFC csapatát, akik jelenleg a listavetők. A tabella első két helyezettjének összecsapása mindig pikáns mérkőzést kínál a labdarúgás szerelmeseinek.

Az első félidő nem hozott gólt, ellenben a találkozó súlyát tükrözte, hogy a bíró sporttárs nem fukarkodott a büntető lapok kiosztásával, rögtön 3-at is kiosztott.

A második játékrész elején a vendégek szereztek vezetést az 53. percben, de nem tartott sokáig az örömük, hiszen házi gólkirályunk, Suskó Ádám mindössze 3 perc alatt az 56. miuntumban egalizált. Nagy csatára volt kilátás a hajrában, de a srácok rendkívüli küzdéssel a 80. percben Radó Dániel révén megszerezték a vezetést, erre már a RAFC nem tudott válaszolni, így óriási sikert aratva itthon tartottuk a 3 pontot, 2-1-re megnyertük a mérkőzést.  

A mérkőzés azonban közel 100 percig tartott, és a vendégcsapat játékosai nem könnyen viselték el a vereséget, 2 piros lap is kiosztásra került, így 9 emberrel fejezték be a mérkőzést.

Ezzel a győzelemmel megerősítettük a 2. helyünket, amely feljutást ér a BLSZ I. osztályába. Remélhetőleg folytatás hamarosan, pontos időpontot nem tudunk egyenlőre közölni, de a legközelebbi fordulóban az MLTC látogat hozzánk.

Hajrá TFSE!

Vigyázzunk magunkra és egymásra!