Férfi NBII Futsal

Három helyett egy…

Vasárnap még kézilabda BL meccset rendeztek, hétfőn este már futsal csapatunk játszott az igencsak impozáns Érdi Arénában. A fradi női kézilabda csapata épphogy befejezte meccsét, máris a férfi futsalosok vették fennhatóságuk alá a csarnok kék borítását. Ellenfelünk a 5 Stars Érdi VSE csapata volt, akik 4. helyről várták a találkozót.

Már a meccs előtt nyilvánvalóvá vált, hogy a pálya meg fogja nehezíteni a helyzetünket. Az első percek az alkalmazkodással teltek, ám így is viszonylag gyorsan, a 9. percben sikerült megszerezni a vezetést Andorka Kristóf révén. Magabiztosan, ám kicsit kapkodósan játszottunk, így is szépen építettük előnyünket az első félidő utolsó percében Csernai Gábor vette be az érdiek kapuját.

Félidő 2-0.

A második játékrészben folytattunk mindent, igaz a helyzeteinket rendre kihagytuk, ám mégis Szalmás Zoltán és Fazekas Bálint révén további két góllal növeltük a különbséget a két csapat között. Aztán jött az amire senki sem számított. Tíz perc alatt négy gólt kaptunk, az utolsót pontosan 5 másodperccel a vége előtt. A történethez hozzátartozik, hogy a meccs után Androrka Kristófot kiállította a játékvezető.

Végeredmény 4-4.

5 Stars-Érdi VSE – TFSE 4-4 (0-2)

Játékvezető: Wittner J., Blum D., Vámosi V.

5 Stars: Kajdy T.- Kajdy Z., Gáspár, Zováthi, Bozsoki – Nagy, Kertész, Török, Bene, Bíró, Szabó, Kovács. Vezetőedző: Varga László.

TFSE: Papp – Andorka, Dudás, Fazekas, Fodor – Takács, Fritz, Faragó, Szalmás, Kocsi, Rónaszéki, Sztranyovszky, Lipl, Csernai. Vezetőedző: Csernai Gábor

Gólszerzők: Bozsoki(2), Kajdy Z., Gáspár, illetve Andorka, Csernai, Szalmás, Fazekas.

Kiállítva: Andorka

Érdekes meccsen vagyunk túl, helyzeteink és a játék képe alapján nem érdemeltünk pontvesztést, ám mivel az akaratunk és az figyelmünk nem tartott 40 percig és ellenfelünk mindent megtett és még annál is többet, így megérdemelten ért akarásuk 1 pontot

Következő mérkőzésünkön most pénteken (10.18.) a REAC csapatát fogjuk fogadni hazai pályán, vagyis a Fáy utcai Vasas Sportcsarnokban 20:30-as kezdéssel. Várunk mindenkit sok szeretettel!