Sosem látott publikum és atmoszféra fogadta a TFSE és a Vasas SC csapatait az NB I-es női röplabda bajnokság utolsó fordulójában a sportág bajnoki meccseitől hamarosan búcsúzó TF „D” termében. A bajnokaspiráns TFSE zsinórban 16 győzelemmel a háta mögött, egy pontos előny birtokában nézett farkasszemet a bronzéremre pályázó, fiatal tehetségekkel felálló Vasas SC-vel. A találkozóra mindkét csapat győzelmi kényszerrel készült: nekünk a győzelem jelentett csak biztos bajnoki címet, a piros-kékeknek úgyszintén kellett a 3 pont, ugyanis a harmadik helyért ádáz küzdelmet vívtak a Veszprémmel.
Kire helyeződött nagyobb nyomás?
A tét és a történelem szemszögéből egyértelműen ránk, hiszen évek óta a bajnoki cím és a feljutás kapujában állunk, továbbá a minket gőzerővel üldöző DVTK jelenléte sem könnyített a mentális állapoton. Ezzel szemben a Vasas fiókcsapata első évét töltötte az NB I-ben, ahol edzőjük nyilatkozata alapján a bentmaradást tűzték ki, de „evés közben jön meg az étvágy” alapon hajtottak teher nélkül, ahogyan csak tudtak. Az első egymás elleni találkozó számunkra szolgált boldog emlékképként, ugyanis két és fél hónapja idegenben egy kifejezetten szoros, mindössze 6 pont különbségű meccsen nyertünk 0:3 arányban (-23, -23, -33).
Álomszerű kezdet
Az összecsapás parázs hangulatban vette kezdetét, ahol esélyeshez méltó módon ragadtuk magunkhoz a vezetést és az irányítást. 4–0-ás előnynél máris időt kellett kérnie Kőnig Gábornak, akinek a tanítványai közelebb zárkóztak a rövid szünet után, azonban az állást nem tudták megfordítani. Működtek a fogadásaink, olajozottan támadtunk és még a sáncok terén mutatott munkánkkal is meg lehetett elégedve az első szettben Olazábal mester. Egy percig sem forgott veszélyben az előny megszerzése. 18–15-nél újfent időt kért a vendég tréner, ezt követően viszont nem változott a játék képe, így 25–18 arányban győztük le az első etapban ellenfelünket.
Sokan azt hihették, hogy célegyenesben vagyunk már, hiszen két szettnyire volt a közösen dédelgetett álom. A morális, lélektani fölény ebben a helyzetben a mi nevünk mellé került, ugyanis meggyőző játékunk a „katlanban” uralkodó hangulatra is hatást gyakorolt. Fenomenális szurkolótáborunk, a T-közép megállás nélkül buzdított minket, azzal a céllal, hogy élesek tudjunk maradni a következő szettekben is.
Megingások, fájó ellencsapások
Sajnos egyáltalán nem úgy történt a folytatás, ahogyan vágyaink közt szerepelt. A második játszma eleje még bizakodásra adott okot, azonban 3–1-es vezetés után valami változni látszott. Ellenfelünk minden labdáért elkezdett csúszni-mászni, gyakorlatilag az összes támadásunkra volt ellenszerük. A hálónál kiélezett harc vette kezdetét, az első szettben lévő TFSE fölényt átvette a gyorsabb és stabilabb centerjátékkal fellépő Vasas lendület, ami állandósuló 3-4 pontos előnyt eredményezett a piros-kékeknek. Hiába kért kétszer is időt mesterünk a második szett közben, az ellenfél játékára sokszor nem volt válaszunk, így ezt a szettet tükörsimán nyerte a Vasas, amivel egalizálni tudtak (15–25).
Innentől sajnos több hibával játszottunk, mint ahogyan azt tettük a szezon egyéb mérkőzésein. A soron következő harmadik és negyedik szettben összesen 17 alkalommal szerepelt a nevünk mellett rontott nyitás vagy támadási hiba, ezzel szemben ellenfelünk csupán nyolcszor vétkezett. A két etap hasonlóan alakult: gyorsan kiépítette előnyét a vendég gárda, mi pedig rohantunk az eredmény után. A harmadik játszmában 7–15-ös állásnál már lehetett érezni, hogy valóban gond van a mi házunk táján, időt is kért Joel Olazábal Herrera. Ekkor még sikerült közelebb zárkózni, de sajnos csak időszakosan. A szervezettebben fellépő Vasas úgy nyerte ezt a szettet, majd a következőt is, hogy egy pillanatra sem tudtunk előnyhöz jutni közben. (19–25, 22–25). Különösen bosszantó lehet, hogy a negyedik játszma során négy ászt is jegyezhettek lányaink, emellett jobban játszottak, mint az azt megelőző kettőben, de végső soron nem találtak fogást az alig 17 éves áltagéletkorú kerettel kiálló ellenféllel szemben, akik teljesen megérdemelten arattak végül győzelmet.
TFSE – Vasas SC 1:3 (18, –15, –19, –22)
Győri út, 240 néző. V: Sík, Halász E.
TFSE: Kökény N. 2, Villám 16, Budaházy 1, Halla G. 25, Villányi 6, Zen 9. Csere: Boller (liberó), Tettamanti 3, Turcsányi 3, Török P. Vezetőedző: Herrera Olazabal.
VASAS SC: Botyánszki 7, Nagy S. 9, Märcz 3, Jámbor 14, Rieder 13, Olcsváry 15. Csere: Stankovics (liberó), Vértes, Erőss. Vezetőedző: Kőnig Gábor.ú
Edzői értékelés
Herrera Olazabal: „Nagy nyomással kellett pályára lépnünk ma este, hiszen ez a mérkőzés mindkét fél számára döntő volt a bajnoki végeredmény sorsáról. Nem bírtunk el a remekül játszó Vasassal, akik ügyesen kihasználták a hibáinkat. Minden játékosnak köszönöm az egész éves munkáját! Többeknek is más poszton kellett bizonyítani az évad hajrájában, mint ahol eredetileg játszanak, ez is a lányok erejét mutatja. Büszke vagyok arra, ahogyan meneteltünk az egész évad során, ugyanakkor sajnálom, hogy ilyen hosszú sikerszéria mellett nem mi lettünk a bajnokok. Hálásak vagyunk szurkolóink egész éves támogatásáért, hihetetlen atmoszférát varázsoltak!„
Keserű végeredmény
Vereségünkkel, továbbá a Miskolc vasárnapi sikerével kialakult az NB I-es női bajnokság végeredménye, melyet 55 megszerzett ponttal zártunk a második helyen, két egységgel elmaradva a DVTK mögött. Ugyan a legtöbbekben ilyenkor fájó az újabb ezüst tudata, fontos kiemelni néhány elképesztő adatot a 2022/23-as versenysorozatból:
- Hozzánk kötődik a leghosszabb győzelmi széria a bajnokságban. 2022 decemberétől kezdve csaknem 5 hónapon át, összesen 16 mérkőzésen keresztül sorozatosan győzelmeknek örvendhettünk.
- Elsőként nekünk sikerült minden ellenféllel szemben győzelmet felmutatni. Rajtunk kívül csak a Vasas tudta elérni mindezt, szomorúságunkra úgy, hogy legyőztek minket az utolsó fordulóban.
- A bajnokká és feljutóvá váló DVTK-t oda-vissza 3:1 arányban győztük le.
- Voltak játékosaink, akik új poszton kényszerültek játszani és bizonyítani, amit szívvel-lélekkel tudtak meglépni, rendre jó teljesítményt nyújtva.
Van okunk büszkének lenni!
A 2022/23-as bajnoki évad tükrében elmondható, hogy játékosaink a korábbi években látottakhoz képest érettebben, stabilabban és hatékonyabban röplabdáztak együtt. A szezonkezdet előtti pillanatokban számos kérdőjel volt még a TFSE háza táján. Milyen lesz az ismét új lebonyolítási szisztémával megáldott bajnokság? Az európai röplabdázás világában és kultúrájában korábban nem jártas kubai mester, Joel Olazábal Herrera miként fog alkalmazkodni a honi közeghez és egyesületünk rendszeréhez? A kérdőjelek végére szép sorjában került meggyőző teljesítmény és produktum a csapat és a stáb részéről.
Ekkor újabb nehézségek jöttek, mivel több sérültünk is adódott a rajtot követő hónapokban. Az ő hiányukat, felépülési idejüket fogcsikorgatva, de átvészelte a csapat. Időközben megmutatkozott, hogy esélyünk lehet a legjobbak között helyet foglalni és harcolni a pódiumért, végül pedig a bajnoki címért. Ebben az évben több hullámvölgyet élt át és hagyott maga mögött csapatunk, melyek egytől egyig erősebbé tették a kohéziót, illetve valóságos közösséggé formálták a csapaton belüli és kívüli légkört is. A vágyálmunkban szereplő bajnoki cím végül nem jött össze, sorozatban harmadjára kell beérjük az ezüstéremmel, ami biztosan még erősebbé teszi a lányokat.
Búcsú az emblematikus helyszíntől…
A hatalmas tét, a drámai harc és a szezonzárás közepette nem szabad megfeledkeznünk a hosszú évek óta hűséges helyszínként szolgáló, számunkra most búcsúzó „D” terem legendájától is. A katlan több száz TFSE mérkőzésen szolgált méltó otthonként. A Győri út szomszédságában ugyan rendeznek még férfi NB I-es bajnoki mérkőzést az idényben, azonban ezt követően egy korszak végleg bezárul a csarnok számára és a mi életünkben is. A következő szezontól kezdődően a Csörsz utca mellett hamarosan átadásra kerülő Dr. Koltai Jenő Sportközpont, illetve a „D” terem mögött jelenleg is épülő, 3 edzőpályát magába foglaló, kifejezetten röplabda sportágra készülő mobilcsarnok szolgálnak majd csapataink otthonául.
Ennek ténye kapcsán több játékos és szurkoló szemébe szökött könny a találkozó végét követően, hiszen nem egy olyan emlék köt bennünket ide, melyeket egy életre magunkkal hordozunk. Legyen szó a 2018/19-es szezonban futott 15 meccses nyeretlenségi szériánk hazai környezetben történő megszakításáról a DVTK ellen, a tavalyi MÁV Előre elleni diadalról vagy éppen az idén márciusban megnyert Miskolc elleni rangadóról. Akkor járunk el méltó módon, ha ezeket a szívünkben megőrizve visszük tovább az új pályára, amit remélhetőleg hasonlóan katlaként aposztrofálhatunk majd.
Hihetetlen szezon van mögöttetek lányok, mindenki méltán lehet büszke rátok!
