Férfi futsalcsapatunk – az UTE után – a másik nagy riválisnak számító Mad Dogs együttesét látta vendégül az Elek Gyula Arénában, ahol az első hely megtartása volt a cél.
Az összecsapásnak jó előjelekkel vághattunk neki, hiszen legutóbb magabiztos játékkal, fölényesen vertük a Tolna gárdáját, hasonlóan a Mad Dogs-hoz, akik a Nagykanizsával szemben arattak sikert.
Ahogy az várható volt, kiegyenlített harcot hozott a mérkőzés. Itt is és ott is voltak kisebb-nagyobb lehetőségek, de az első játékrész nem hozott gólt. A folytatásban sem változott sokat a helyzet, azonban nem sokkal a lefújás előtt sikerült megszerezni a vezetést. A bajnoki góllövőlista vezetője, Fehér Dani volt eredményes és ekkor – joggal – úgy hittük, hogy a három pont is zsebben van. Sajnos a vendégek nem ezen az állásponton voltak és gyakorlatilag egyből válaszolni tudtak, amivel a végeredmény is kialakult.
Végeredmény: TFSE-BESTRONG – MAD DOGS FUTSAL 1-1 (0-0)
Természetesen lehet némi keserűség az „elszalasztott” lehetőség kapcsán, de abszolút igazságos döntetlen született, ráadásul az UTE botlásának köszönhetően még növelni is tudtuk az előnyünket, a feljutásért folytatott harcban.
Vezetőedzőnk, Póta Balázs a következőképpen értékelt a lefújást követően:
„Igazi rangadót játszottunk tegnap este, tudtuk, hogy nagyon koncentráltnak és fegyelmezettnek kell maradnunk végig, hiszen az ellenfelünk csapatát sokat megélt, rutinos játékosok alkotják.
Érdekes összecsapás volt, két különböző stílusú együttes találkozott, mindketten a kivárásra játszottunk és a sokáig gólnélküli találkozót, az utolsó percek törték meg egy gyors gólváltással, amely után kialakult a végeredmény egy igazságos döntetlen.
Büszke vagyok a srácainkra, felnőttek a feladathoz és teljes erőbedobással harcoltak végig, ami most egy pontra volt elég, nagy dolog, hogy továbbra is veretlenek vagyunk és nyugodtan tudunk készülni a bajnokság folytatására. Gratulálunk az ellenfelünknek, férfias küzdelem volt!
Köszönjük a kilátogató szurkolóinknak a buzdítást, sokat jelentett nekünk, dolgozunk tovább! Hajrá TF!!!”
Szép volt srácok! Folytatás két hét múlva a Dunaújváros otthonában.
Hajrá srácok, hajrá TFSE!!