Férfi Extraliga Férfi NBI Női NBI Röplabda

Halmozzuk az élvezeteket!

Listavezető NB I-es női röpiseink ezen a hétvégén sem fognak unatkozni. Pénteken Szegedre látogatnak, majd alig két nappal később pedig a Kispest vendégei lesznek!

A legutóbbi MTK elleni sikernek köszönhetően Jókay Zoltán tanítványai az élre ugrottak és immár egyetlen veretlen csapatként vezetik az NB I-et. Ezen a héten halmozzák az élvezeteket, pénteken és vasárnap is vár rájuk egy idegenbeli, lássuk kik lesznek az ellenfelek:

VIDUX – Szegedi RSE (10.18.)

Alföldi ellenféllel indítják hölgyeink a hétvégét és szükség lesz a jelenlegi jó formára, ha mindkét párharcot megakarják nyerni. Papíron a könnyebb riválissal indítanak, akit az előző kiírásban oda-vissza sikerült szettvesztés nélkül legyőzni.

Hazai pályán fogadtuk őket rögtön a második fordulóban és akkor 14, 18 és 9 pontig jutottak a Koltaiban. A visszavágóra januárban került sor, ahol már jóval szorosabb küzdelemben volt részük ellenük, ám itt sem maradt el a várt siker. 9 hónap után nézünk újra farkasszemet a jelenleg 12. helyen álló Szegeddel, aki eddig mindhárom mérkőzését (Budaörs, Tatabánya, DVTK) elvesztette.

Női NB I. alapszakasz – 4 . forduló
TFSE – VIDUX-Szegedi RSE (10.18. 18:30)
József Attila Általános Iskola, Szeged

Kispest SE (10.20.)

Hab a tortán, hogy a szegedi útról hazatérve, egy nap pihenő után a Kispest SE-hez látogatnak. A tavalyi évben feljutó gárda idénre megerősödött, így némileg szerencsés, meg nem is, hogy velük zárják a hétvégét. Érdekesség, hogy az előző kiírásban is a Szeged után játszottak ellenük.

Ha már múlt év, mind a két alkalommal sikerült legyőzni a kispestieket, bár tény, hogy egyszer sem volt könnyű feladat. Idén felemásan kezdték a szezont, első körben 3:0-ra verték a Gödöllőt, majd kikaptak 3:0-ra a Veszprémtől, majd legutóbb idegenben legyőzték a Kecskemétet 1:3-ra.

Sűrű lesz a program, de reményeink szerint kettős sikerrel zárjuk a hétvégét és ezáltal megőrizzük első helyünket a tabellán, valamint veretlenségünket is!

Női NB I. alapszakasz – 5 . forduló
TFSE – Kispest SE (10.20. 19:00)
Szent Gellért Sportcsarnok, Budapest

Sok sikert hölgyek, hajrá TFSE!

Fotó: Ruzsits Patrik
Tabella: MRSZ