NB I-es női röplabda csapatunk fiatal tehetsége, Halla Gréta a Gödöllő elleni mérkőzésen elért 13 pontjával a TFSE legeredményesebb játékosa volt múlt szombaton. Esetében fontos kiemelni, hogy nevelőegyesülete ellen bizonyíthatta rátermettségét, hiszen idén tavaszig a GRC égisze alatt pallérozódott.
Lányaink drámai küzdelemben tornászták fel magukat két szettes hátrányból, a győzelem ugyanakkor ezúttal elmaradt. A találkozót követően 188 cm magas szélső ütőnkkel, Grétivel beszélgettünk.
- Milyen állapotban vártátok a múltheti meccset, sikerült kellőképpen felkészülni az ellenfélből?
Úgy érzem, hogy mentálisan és fizikálisan is készen álltunk a mérkőzésre. Bemelegítéskor ért bennünket egy kisebb „törés”, ami az első két játszma gyengébb teljesítményét okozhatta, de ezután sikerült talpra állnunk.
- Hogyan tudtatok magatokra találni játék közben, mi a kulcs ilyen helyzetekben?
A meccs első felében többször is rontottunk nyitást és nyitásfogadást. Ezek a röplabda alappillérei, így nem szerencsés, ha már itt hibákat ejtünk. A sok rontás ellenére erősek maradtunk fejben, és tudtuk, hogy közösen fogunk átlépni ezen a holtponton. A harmadik szett előtt megbeszéltük, hogy legyen szó nyitásról, fogadásról vagy nyitásfogadásról, egy emberként kell összpontosítanunk és minél kevesebb hibával küzdenünk. Ez sikerült is, hiszen egalizáltuk az eredményt, és döntő szettre kényszerítettük az ellenfelet.
- Neked, mint ex-Gödöllői játékosnak mennyire volt nehéz a korábbi csapatod ellen játszanod?
Semmilyen plusz terhet nem éreztem magamon. Elsősorban magamnak szerettem volna bizonyítani, de természetesen bennem volt, hogy meg akarom mutatni, mire vagyok képes. Úgy gondolom, hogy az itt töltött szűk 3 hónap alatt több fronton is sikerült fejlődnöm, és ezt a mostani mérkőzés is igazolta, mivel fejben olyan küszöbön kellett átugrani 0:2-nél, ami biztosan meghatározó pont lesz az idei szezonban. A végsőkig tartotta bennem a tüzet annak tudata, hogy most nem hagyhatom cserben a csapatomat és magamat sem.
Ezúton szeretnék gratulálni a Gödöllőnek! Büszke vagyok rájuk, amiért nem adták fel ők sem a számukra kritikusnak bizonyuló pillanatokban, és sportszerűen hajtottak a győzelemért.
- Közvetlenül a meccseket követően hogyan szoktál pihenni, regenerálódni?
Nincs különösebben bevett szokásom, programom. Megnézek egy filmet vagy olvasok, ezek segítenek kikapcsolni picit. Inkább a meccsek előtt van bevett rutinom. Olyan motivációs videókat szoktam nézni, melyek segítenek ráhangolódni az adott mérkőzésre, ezeket előszeretettel tekintem meg minden alkalommal.
- 5 szettben a legbosszantóbb vereséget szenvedni. Hogy tudtok egy ilyen meccset követően mentálisan helyrerázódni?
Azt kell mondjam, nem viselt meg minket komolyabban ez a végeredmény. Ahogyan utaltam is rá, a röplabda több alapelemével gondunk adódott, ezeknek a mielőbbi korrigációja a legfontosabb a meccset követően. Tisztában vagyunk azzal, hogy sokkal jobban tudunk játszani, mint múlt hétvégén, igyekszünk a mostani fordulóban újra az eddigi színvonalat képviselni. Biztosíthatok mindenkit, hogy a csapat készen áll a következő megmérettetésre!
Köszönjük az interjút Halla Grétinek!
Már mindannyian várjuk a hétvégi PTE-PEAC elleni, idegenbeli meccset (szombat – 16:00), ahol lányaink újra bizonyíthatják, mire hivatottak.