Női röplabdacsapatunk kevesebb, mint 48 órán belül két kupamérkőzést vívott meg a napokban. Először a Tatabánya elleni visszavágón érték el a továbbjutást a lányok, majd az Extraligás Kaposvárral szemben alkottak maradandót a nyolcaddöntőben.
Jókay Zoltán tanítványai oda-vissza 3:0 arányú sikert értek el a lelkes TRSE gárdája ellen. Az ellenfél friss feljutóként szerepel az NB I-ben, ahol jelenleg az előkelő 4. helyen állnak. Rajtunk nem tudtak egy szettben sem igazán fogást találni, így magabiztos 6:0-ás különbséggel jutottunk túl rajtuk a legjobb 16 közé.

A csütörtöki selejtezős visszavágó után következett a szombat délutáni nyolcaddöntő, amit hazai porondon vívhattunk. A versenyszabályzat értelmében az alacsonyabb osztályban érdekelt csapat a pályaadó, a továbbjutás pedig egy mérkőzésen dől el. Ennek az oka a bizonytalan kimenetel elősegítése és az izgalmak fokozása, melyekből a Kaposvár elleni ütközetünk során nem volt hiány.
Az első szettben már érződött, hogy ezen a napon közel azonos szintet képviselünk a pályán, mint a somogyiak. A légiósokkal és klasszisokkal felálló fehér-sárga alakulat a nyitó játszmában még jobban érvényesítette az erejét, mint mi, meg is szerezték a vezetést (22-25).

A folytatásban vérszemet kaptunk és még bátrabbak lettünk, aminek az lett az eredménye, hogy a második szett közepétől mi vezettünk, végül egalizálni tudtunk (25-23).
A harmadik játszma hasonló volt az elsőhöz. Az első percek rólunk szóltak, majd talán nagyobb dominanciát mutatott be a Kaposvár, mint előtte bármikor az addigi játékpercek alatt. Érvényesítették fölényüket és jelentős különbséggel vették át a vezetést (25–14).

Aki azt hitte, innentől sétagalopp lesz a vendégek dolga, nagyot tévedett. A negyedik etapban sorra következtek a szebbnél szebb megmozdulások a mieink részéről, brillírozott az összjátékunk és olyan labdamenetek után tudtuk újra nyílttá varázsolni a találkozót, melyeket ritkán láthattunk eddig a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban (25–16).
Maratonivá változott a csata, jöhetett a döntő szett. Macska-egér harc vette kezdetét, ahol inkább a biztonsági játékra való törekvés volt a szemben álló felek célja. Nagyobb előnyt nem tudott semelyik oldal kidolgozni, állandósult az 1-2 pont különbség. Egy hazai, majd egy vendég időkérés után 11-12-vel fordultunk rá a végjátékra, ahol Kojundzic három pontjával dőlt el a mérkőzés a vendégek javára.

A mieink közel álltak ahhoz, hogy csodát hajtsanak végre. Bravúros teljesítményük így is több, mint megsüvegelendő, erre még a vendégek vezetőedzője is külön felhívta a figyelmet.
Női Magyar Kupa nyolcaddöntő
TFSE – KNRC 2:3 (-22, 23, -14, 16, -11)
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont, 73 néző. V.: Szabó P., Bátkai-Katona.
TFSE: Boros 6, Tátrai 3, Takács 11, Kis D. 18, Tatár 8, Zen 7. Csere: Kucsera, Weidemann (liberók), Tarr 18, Turcsányi 1. Vezetőedző: Jókay Zoltán
KNRC: Tsvetanova 1, Thana 22, Horváth L. 11, Godó 11, Pezelj 12, Szerényi 11. Csere: Rády, Nagy-Hegyesi (liberók), Kotormán 6, Kojundzic 13. Vezetőedző: Vincent Lacombe
Vincent Lacombe (vezetőedző – Kaposvár): – „Nyertünk, de ez nem volt egy egyszerű menet. Minden tiszteletem a TFSE csapatáé, akik nagyszerűen játszottak.„
Fotó: Ruzsits Patrik