Zsinórban három értékes döntetlen után a BLSZ I. kilencedik fordulójában öt gólt rúgva győztük le a II. Kerület gárdáját.
A vendég focisták három pontosztozkodással és öt vereséggel a hátuk mögött látogattak a Dr. Koltai Jenő Sportközpontba. Céró Bálint tanítványainak nem volt könnyű dolguk, hiszen ellenfelük nagyon meg szerette volna törni rossz szériáját.

Az ütközet 40. percében Tóth Balázs szerezte meg a vezetést a vendégeknek. Nem maradt válasz nélkül találata, hiszen Horváth Kristóf egyenlített pár perccel később (45’). A derbi 58. percében Suskó Ádám tett egy nagy lépést a siker felé, azonban három perccel később Uray Kristóf egyenlíteni tudott. Ekkor ismét égetővé vált a helyzet, gólt kellett szereznünk.
Vezetőedzőnk remek húzása révén, a csereként pályára lépő Mihálszki Móric lendített át minket a holtponton és szerzett egy értékes találatot a 75. percben. Ezt követően Móric megtáltosodott és a mesterhármasig meg sem állt (87’, 92’). A hetek óta tartó kemény munkánknak és a jó hajránknak köszönhetően sikerült mindhárom pontot begyűjtenünk.
Céró Bálint sok pozitív dolgokról nyilatkozott a viadallal és a játékosaival kapcsolatban:
„Először is gratulálni szeretnék a fiúknak, mert nagyon kevés választ el minket attól, hogy egy igazán jó és masszív gárda legyünk. Csapatunknak van tartása, hiszen az eddigiek során többször is vissza tudtunk jönni és sikerült döntetlenre menteni a nehéz találkozóinkat. Ez azt mutatja, hogy karakter és csapatszinten is fejlődünk. Egyénileg még tovább kell fejlődni, de jó úton haladunk.
A II. Kerület elleni mérkőzéssel kapcsolatban azt gondolom, hogy jól kezdtük a találkozót, de kihagytuk a helyzeteket, majd egy nagy védelmi hibát ki tudott használni ellenfelünk. Jól időzítettük az egyenlítést a félidő végén. A második félidőt remekül kezdtük, aztán hasonló gólt kaptunk, mint a Ludovika ellen, amiből tanulnunk kell.
Mihálszki Móric játéka nem volt számunkra meglepetés, jól készült végig a szezon eddigi része alatt és rendszeresen jól száll be a mérkőzésekbe. Támadónk döngeti a kezdő tizenegy ajtaját, ráadásul ezúttal a volt egyesülete ellen talált be. A II. Kerület sok csapatnak fog még borsot törni az orra alá. Sok sikert kívánunk nekik!”
BLSZ I., 9. forduló
TFSE-11Teamsport – II. Kerület UFC 5–2 (1–1)
Gólszerzők: Horváth 45’, Suskó 58’, Mihálszki (75’,87’,92’) illetve: Tóth 40’, Uray 61’
Riválisainkat tekintve az Építők kikapott a REAC-tól, így meg tudtuk előzni őket a tabellán. A Szabadkikötő 8–0 (!) arányban kerekedett felül a Vízművek gárdája fölött. Az épphogy előttünk lévő Flotta fiai győzedelmeskedtek, a Csepel viszont csak ikszelni tudott. Értékes 3 pontunkkal felzárkóztunk az élmezőnyre és a 7. helyről várjuk a folytatást.

A következő fordulóban táblázat 11. helyét elfoglaló XV. Kerület labdarúgóihoz látogatunk.
2024.10.18. (péntek) – 19:45
Vasgolyó utcai Sporttelep, Budapest
XV. Kerületi Issimo SE (11.) – TFSE 11Teamsports (7.)
Fotó: Borhi Mihály – TFSE
Tabella: MLSZ