Férfi kosárlabda csapatunk a múltheti idegenbeli győzelem után ezúttal hazai pályán fogadta a BKG Veresegyháza csapatát. Tekintettel a két csapat tabellán elfoglalt helyét, mindenképpen egy pazar meccsre volt kilátás.

A találkozó pedig ennek megfelelően jó iramban kezdődött. Ugyan nagyobb különbség nem alakult ki a felek között, de szerencsére sikerült előnnyel zárnunk az első negyedet.

Első negyed: 21-20
A szurkolók által élettelivé varázsolt „E terem” hatalmas energiákat mozgósított a mieinkben, ugyanis a múltheti létszámhoz képest is kevesebb játékossal tudott kiállni a csapat. A fiúk mégis egy másik sebességi fokozatba tudtak kapcsolni és tovább növelték az előnyt.
Második negyed: 20-14

A nagyszünet utáni harmadik játékrészben nyílt meg igazán az olló, továbbá a tripláink is szép számmal gyűltek (15 db összesen).
Az utolsó játékrészben se vettek vissza a srácok, meghálálva ezzel azt az óriási szurkolást, amit a TF Ultras csapata szervezett.
Végül ismét egy magabiztos sikerrel zárta a hetet a TFSE férfi kosaras csapata!
Végeredmény: 89-60
A meccs alakulása
(21-20, 20-14, 24-8, 24-18)
Pontszerzőink:
Szabó 16/6
Félix 16/3
Schubert 13/6
Kovács 23/15
Világi 6/6
Kovács B. 12/6
Váczi 3/3
Szép volt fiúk!!
Hajrá TFSE!!