Nincs idő pihenni, az úgymond „kötelező BKG elleni győzelmet” követően sem dőlhetnek hátra Hegedűs Péterék, mivel szerdán a DVTK-val csapnak össze a legjobb 8 között a Magyar Kupában!

Nehézkesen, de sikerült kivívni a győzelmet Szigetszentmiklósón a bajnokság 16. fordulójában. Legutóbb mikor itthon játszottunk 90-49-re győztük le őket, ám a télen érkezett új légiósokkal kiegészülve már komoly kihívást jelentettek, főleg házigazdaként.

Szerencsére a kezdeti nehézségeket magunk mögött tudva a 4. negyedben sikerült stabilizálni a játékot és így végül megnyerni a találkozót. Mindezek ellenére Hegedűs Péter korántsem nyilatkozott derűlátóan a pályán látottakról:

„Nem vagyok elégedett a csapat teljesítményével. A szezon legrosszabb produkciója volt a mai. Az egyetlen pozitívum, hogy nyertünk, de védekezésben úgy nézett ki a csapatunk, mintha soha életünkben nem gyakoroltunk volna tulajdonképpen semmit. Teljesen átjáróház volt különösen a labdás kettő-kettőknek a védése. Erre mindenképp megoldást kell találni, hiszen holnap, holnapután edzünk és szerdán utazunk Miskolcra kupa meccset játszani. Illetve itt van a szezon vége és kezdődik lassan a rájátszás és ilyen játékkal nem fogunk meccseket nyerni. Megpróbáljuk ezt gyorsan elfelejteni, kijavítani azokat a hibákat amik ma voltak, lesz belőle bőven. És legközelebb jobb játékkal előrukkolni.”
BKG-PRIMA NATURA SZIGETSZENTMIKLÓS – TFSE-MTK 63-72 (17-23, 15-17, 19-14, 12-18)
Bajnokság, 16. forduló
Szigetszentmiklósi Városi Sport- és Rendezvénycsarnok
Játékvezetők: Frányó Péter, Szilágyi Bálint, Gruber Nikolett Lilla (Sarkadi-Nagy Ágnes)
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós: Rozmán-, Aldazabal 9, Koch 5/3, Zsámár-, Baltkoijene 23/3. Csere: Takács 12/6, Gróf-, Trehub 10, Bajzáth 4.
TFSE-MTK: Carter 20/9, Dúl T. 8/6, Szabó 9, Burján 7/3, Czinano 15. Csere: Vigh-, Baa 5/3, Király 8/6, Németh-, Vladár-.
Ahogy arra vezetőedzőnk is kitért, még 1 forduló van hátra az alapszakaszból, de előtte még vár ránk egy kupameccs a Diósgyőr ellen és a bajnokságban eddig hibátlanul menetelő DVTK majdnem búcsút inthetett a veretlenségének hétvégén.

A SERCO UNI Győr egyetlen egy ponttal maradt adósa a piros fehér alakulatnak hazai pályán, ami a második legszorosabb eredményüknek számít a bajnokságban. A nemrég az Euroligától búcsúzó DVTK-nak már többször is nehezen alakult a végjáték, főleg a Pécs ellen, de nekünk sem kellett szégyenkeznünk ellenük, itthon 5, Miskolcon pedig mindössze 6 ponttal voltak jobbak.
A Sopron és a Győr már biztosan ott leszenek a legjobb 4 között, a kérdés csak az, hogy a Pécs – Vasas és a DVTK – TFSE-MTK párosításokból kik jutnak tovább!
Magyar Kupa negyeddöntő
DVTK-Hun-Therm – TFSE-MTK
2024.03.13. 18:00
DVTK Aréna, Miskolc
Odalátogató szurkolóink a jegyértékesítéssel kapcsolatban a DVTK honlapjáról tudnak bővebben tájékozódni: KATT IDE!
Sok sikert lányok, hajrá TFSE-MTK!
Fotó: Varga János, Borhi Mihály – TFSE
Forrás: Herman Alíz – wbasket