Férfi NBII Kosárlabda

Győzelem a VMG otthonában!

NB II-es férfi kosarasaink számára sűrű lesz a heti program, de jól kezdődik. A fiúk tegnap este Érdre látogattak a bajnokság 9. fordulójában, ahol újabb győzelmet jegyezhettek. Az utolsó negyed kivételével mindet nyerték a mieink és habár a hazaiaknál előkelőbb helyen állunk a tabellán, nem volt egyszerű diadalt aratni.

Jobban jöttünk ki az első negyedből és 4 pontos előnyre tettünk szert, amit a másodikban még 5-tel növeltünk. A nagyszünet után sikerült rátenni még egy lapáttal és immár 12 egységgel vezettünk, de nem dőlhettünk hátra. A VMG az utolsó felvonásban is tovább rohamozott és nem is eredménytelenül. Igaz 3 ponttal beljebb zárkóztak, de a maradék 9-et nem tudták ledolgozni. A játékosok közül hárman is 10 pont fölött zártak, de közülük is Velkey Józsefet és Vígh Marcellt lehet kiemelni, akik fejenként 21 pontot szereztek.

Center poszton visszatérőnek örülhettünk, miután Félix Ákos hosszú kihagyást követően újra hadrafoghatóként lépett pályára és ha már ott volt, 6 pontig el is jutott.

Forrás: MKOSZ

Gia Form-VMG DSE – TFSE 75-84 (13-17,21-26,16-19,25-22)

Nincs idő pihenni, sőt a java még hátra van, ugyanis pénteken újabb összecsapás vár a fiúkra. Ezúttal hazai környezetben fogadják a Titán Farkasok (7.) csapatát.

Gratulálunk a győzelemhez, sok sikert péntekre, hajrá TFSE!