BLSZ I Labdarúgás

Győzelem a Budapest Kupában, rangadó jön a bajnokságban!

A Budapest Kupa 2024/2025-ös szezonjának második fordulójában a BLSZ III. bajnokság veretlen Egészség DSE csapatát fogadtuk a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban egy hétközi mérkőzés keretein belül.

Az utolsó mérkőzésünk felállásához képest több új játékos is lehetőséget kapott a kezdőcsapatban. Az első félidő végén közel álltak a felek ahhoz, hogy gól nélkül térjenek be az öltözőbe, azonban Hujbert Botond másképp gondolta ezt. A 45. percben az ő góljával szereztük meg a vezetést.

Ellenfelünk, a Budapest Kupa első fordulójában magabiztos 8:2-es győzelemmel kezdett a Rákosszentmihályi SC ellen, azonban ellenünk a második félidőben sem sikerült áttörést elérniük. A 79. percig kellett várnunk a következő gólunkra, amit Katona Máté szerzett. Ezzel be is állt a végeredmény, több találat már nem született a mérkőzésen. Érdekesség, hogy BLSZ III-ban az Egészség DSE egyik fő riválisa, a TFSE II. gárdája lehet. Reméljük ott is hasonló sikereket tudnak elérni a fiúk.

Férfi Labdarúgás Budapest Kupa 2. forduló
TFSE-11Teamsport – Egészség DSE 2–0 (1–0)
Gólszerzők: Hujbert 45’, Katona 79’

Kiváncsian várjuk, ki lesz a fiúk következő ellenfele a Budapest Kupában, melynek nyolcaddöntőjéig legutóbb a 2022/23-as szezonban jutottunk. Akkor az Ikarus ellen búcsúztunk a legjobb 16 között.

Focistáink a BLSZ I-ben most szombaton a Flotta csapata ellen lépnek pályára vendégként. A rivális ugyanolyan mutatókkal áll, mint mi. Egy góllal többet lőttek eddig, ezzel előznek meg minket egy hellyel a tabellán. Jelenleg a leendő ellenfelünk támadója, Szabó Zsolt Árpád (a TFSE korábbi futsalosa) vezeti a góllövőlistát. Szorítsunk a fiúknak, hogy meg tudják őrizni a helyünket a tabella első felében!