Futsal Magyar Kupa Női NBI

Futsal Magyar Kupa – esély az első győzelemre

Női futsalcsapatunk finoman szólva sem brillírozik idén, hiszen mind a négy eddigi találkozóján vereséget szenvedett és a mindössze négy rúgott gól mellett harmincat kaptak.

Több mint egy hónap után lépnek ismét pályára a hölgyek, mégpedig a Magyar Kupa 2. fordulójában a másodosztályú Kelen SC vendégeként. A Kelen az Újfehértó ellen aratott sikernek köszönhetően jutott tovább a következő körbe. A bajnoki küzdelmeket tekintve a gárda jelenleg az NBII. Nyugati csoportjának harmadik helyen tanyázik, két győzelemmel és egy döntetlennel a háta mögött.

Esélyeket illetően nehéz beszélni, momentán az osztálykülönbség nem garancia semmire, ezt ki kell jelentenünk. Az esetleges győzelem nagy lökést és erőt jelentene nekünk a folytatásra, viszont a vereség egy kilátástalan gödörbe lökne minket.

A mérkőzés november 14-én 18:00-kor veszi kezdetét, a helyszín pedig a Törökbálint Aréna!

Hajrá csajok, hajrá TFSE!!

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!