Futsal Női NBI

Fontos győzelmet arattunk az Eger ellen!

A bajnokság második leggólerősebb csapatát fogadtuk hazai pályán, akiket nemcsak legyőztünk, de kapott gól nélkül értük el mindezt!

A táblázat negyedik helyéről érkezett a Dr. Koltai Jenő Sportközpontba az Eger és bár jól szerepeltek a közelmúltban, de ezúttal nem sok babér termett nekik.

Összességében jó formában vártuk a viadalt, miután a Magyar Kupában sikeresen kezdtük a Tolna elleni párharcot.

A derbin először Kota Gabriella zörgette meg a hálót a 16. percben. Az első játékrész még szoros volt, 1–0-s eredménnyel vonultunk a nagyszünetre.

A második felvonás a 27. minutumig izgalmas volt, akkor azonban Balogh Noémi találata után kinyílt az olló és átvettük a mérkőzés irányítását, amit már nem is adtunk ki a kezünkből. Vicsek Nóra (31’), Fábián Rebeka (32’) és ismét Vicsek Nóra (39’) góljaival végül 5–0 arányban diadalmaskodtunk.

Viza Krisztián hosszú idő után számíthatott a teljes keretére, nagyon biztató, ha ilyen jó teljesítményt nyújtanak a lányok ebben a felállásban.

Riválisainkat tekintve Tolnára látogatott a DEAC, akik 0–1 arányban múlták felül a tabellaharmadikakat. Nem bánkódtunk volna, ha fordított eredmény születik, de hosszú még a szezon.

Női Futsal NB I., 14. forduló
TFSE-TENT Budapest – Eger 5–0 (1–0)
Dr. Koltai Jenő Sportközpont, vezette: Tiringer Máté, asszisztensek: Török Zsolt, Dobó Gábor
Gólszerzők: Kota Gabriella (16.), Balogh Noémi (27.), Vicsek Nóra Veronika (31.), Fábián Rebeka (32.), Vicsek Nóra Veronika (39.)

A bajnokságban legközelebb az Újpesthez látogatunk (február 23.), de addig még fontos összecsapás vár ránk a Magyar Kupában a Tolna ellen!

Női Futsal Magyar Kupa, 4. forduló (negyeddöntő)
TFSE-TENT Budapest – Tolna-Mözs
2025.02.09. 17:00
Dr. Koltai Jenő Sportközpont

Tabella: MLSZ
Fotó: Borhi Mihály

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!