Kosárlabda Női NBI/A

Fölényes vendégsiker

NBI/A-s női kosárlabdacsapatunk hétközi forduló keretein belül fogadta a regnáló bajnok, állandó Euroliga résztvevő Sopron Basket csapatát.

A ma esti mérkőzés remek lehetőségnek kínálkozott a PEAC-Pécs elleni hibák javítására. Magyar Bianka a találkozót megelőzően így fogalmazott a wbasket.hu-nak: “Az a legfontosabb, hogy a Sopron elleni mérkőzésre meg tudjunk nyugodni. Semmi izgulnivalónk nincsen, túl vagyunk az első fordulón, úgyhogy innentől kezdve csak magunkra kell koncentrálni. Éppen ezért, elsősorban nem is a vendégeken lesz a hangsúly az elkövetkezendő két edzésen, hanem a saját magunk játékán.

A mérkőzés a PEAC elleni találkozóhoz hasonlóan mindkét fél részéről pontatlanul kezdődött. Három perc alatt mindössze egy sikeres kosarat láthattunk, azt is a zöld-sárgák részéről. Ezt követően némileg felgyorsultak az események, öt perc játék után 2–8 szerepelt az eredményjelzőn. Faultok tekintetében ismét hamar összegyűlt az öt csapathibánk, miközben a Sopronnak csak egy volt. A negyed közepétől erődemonstrációt tartott a vendég gárda, mely 2–18 arányban nyerte meg az első játékrészt.

Fotó: MTK Budapest – Makó Éva

A második negyed Chanise Jenkins passzát követően Németh Alma pontjaival kezdődött. Közel 150 szurkoló látogatott ki a mérkőzésre, akik a második etap elején már frissebb és pontosabb formájában láthatták lányainkat. A félidőt megelőző percekre azonban belehúzott a tavalyi bajnok. Iramváltásukkal és fizikális fölényükkel nem tudtuk tartani a lépést. Félidőben: 14–42.

A második félidőt bátrabban kezdték lányaink. Sokszor felforgatott felállásban, cserékkel a parketten sem bizonyultunk alárendelt szereplőnek ebben a negyedben. Sikerként könyvelhetjük el, hogy 11–8 arányban mi nyertük ezt a tíz percet. (25–50)

A záró akkordban újfent határozott Sopront láthattunk. Lányaink minden tőlük telhetőt igyekeztek megtenni, azonban a két csapat közti különbség nem csökkent. Vezetőedzőnk az egész keretnek lehetőséget adott a bizonyításra, bátran játszatta fiataljainkat és nem helyezett terhet senkire. Végeredményben beigazolódott a papírforma. TFSE-MTK – Sopron Basket 32–70.

Fotó: MTK Budapest – Makó Éva

NŐI KOSÁRLABDA NB I
TFSE-MTK–Sopron Basket 32–70 (2–18, 12–24,
11–8, 7–20)
TFSE-MTK: Theodoreán A., Király A., Jenkins C. 6/6, Pavel J.,  Dúl P. 10/3, Csere: Stonewall C. 10/3,  Burján L. 2, Németh A. 4, Szeitl V., Herman A., Tóth T., Baa D. Edző: Magyar Bianka
Sopron Basket: Fegyverneky Zs. 8, Jovanovic N. 5/3, Varga A. 7/3, Határ B. 14, Gaye A. 24, Csere:  Sitku Zs, Varga S. 10/6, Kókai P., Molnárová A. 2. Edző: Gáspár Dávid

MESTERMÉRLEG
Magyar Bianka: – Szerettük volna megmutatni az ötven évvel ezelőtti bajnokcsapatnak, hogy mire is vagyunk képesek, sajnos nem sikerült, a Sopron minden játékelemben felülmúlt minket. Az egyetlen pozitívum, hogy a fiatal játékosaink elég játéklehetőséget kaptak. Úgy gondolom, odatették magukat, próbáltak élni ezzel. A Sopron nagyon komolyan vette a mérkőzést, nagyon felkészült belőlünk. Minket megviselt a PEAC elleni első fordulós vereség, ebben is látom a rossz kezdés okát.
Gáspár Dávid: – Egészen magas fokon koncentrált a csapat, mind védekezésben, mind támadásban kiváló teljesítményt nyújtottak a játékosok. Azt játszottuk, amit megbeszéltünk, hogy játszanunk kell a TFSE ellen. Nagyon örülök a fiatal játékosok játékperceinek, és hogy jól helytálltak. A tapasztalt játékosaink jól irányították és kontrollálták a mérkőzést, a kulcsszituációkban rendre jó döntést hoztak.

MTK Városmajor, 150 néző. V: Csabai-Kaskötő B., Varga-Záray K., Major Á.
Az eredmény alakulása. 4. perc: 2–4. 8. p.: 2–13. 13. p.: 4–23. 17. p.: 11–37. 24. p.: 19–46. 28. p.: 25–48. 33. p.: 25–62. 37. p.: 30–66

Sajtótájékoztató

Fotó: MTK Budapest – Makó Éva

About the author

Borhi Mihály

1 Comment

Click here to post a comment

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!