Európa Kupa Kosárlabda Női NBI/A

Fölényes francia siker a párharc első felvonásán!

Izgatottan vártuk az Európa Kupa selejtezőt a Francia UFAB49 csapata ellen. A tavalyi francia bajnokság nyolcadik helyezettje atletikus játékosaival érkezett a Dr. Koltai Jenő Sportközpontba. Nyolcszáz néző szurkolt és teremtett végig kiváló hangulatot a csarnokban!

A mérkőzést lendületesebben kezdte a francia együttes. Több gyors letámadást váltottak könnyű kosarakra, amikre nem volt válaszunk. Új centerünket, Ashton Prechelt többször is megjátszottuk, betörésekkel is próbálkoztunk, de igen lassan születtek csak meg az első pontjaink. Hamar tízpontos hátrányba kerültünk, de az EK debütáns Burján Laura öt pontjával némileg visszahozott minket a meccsbe. Felbátorodva elkezdtük távolabbról is célba venni a gyűrűt, miközben ellenfelünk pusztán palánk alatti kosarakból építkezett. Bár a hangulat kiváló volt a csarnokban sajnos nem sikerült közelebb kerülnünk a franciákhoz, így 12-25-tel zártuk az első negyedet.

A második negyedre bátrabban futottunk ki, azonban ellenfelünk továbbra is magas nemzetközi szintet képviselt különösen védekezésben. Ismét próbáltuk centerünket többször is megjátszani, de ezúttal távoli dobásokkal is támadtunk. Sajnos a kétpontosaink 27,3%-ban voltak csak sikeresek az első félidőben. A franciák atletikusabb, erősebb játékosai továbbra is szinte csak a palánk alól szereztek pontot. A negyed végén Lauren Manis pontjaival igyekeztünk zárkózni, de a különbség így is húsz pont lett a félidőben (22-42).

A lelkes hazai szimpatizánsok továbbra is maximálisan bíztatták a lányokat, a felzárkózás azonban elmaradt és sajnos Burján Laura térde is megsérült. Dúl Panka és Szabó Fanni kosaraival folytatódott a játék, bennük bízhattunk az új lendület terén, hiszen a lányok a tavalyi csapatunk motorjai voltak.

A negyedik negyed elején Tóth Franka gyűjtögette szépen a pontjait. Lepattanókban sajnos továbbra sem álltunk jól, majdnem dupla annyit szerzett az UFAB49. Ezután mindkét fél triplákkal bombázott, nálunk Király Andrea keze sült el. Pár gyors letámadásból még sikerült egy jó szériát futnunk négy perccel a mérkőzés vége előtt. Manis jó megmozdulásaival, Dúl Panka és Kókai Patrícia tripláival örvendeztették még a továbbra is nagyon lelkes hazai közönséget a lányok. A franciáknál nem lehet egy embert kiemelni, mint teljesítményben, mint játszott percekben nagyon kiegyenlített volt a csapat.

Egy hét múlva a franciáknál folytatódik a párharc a visszavágóval. Bár nem jó helyzetből várjuk a megmérettetést, de mi mindent meg fogunk tenni. Kilátogató nézőinknek köszönjük a bátorítást, rajtuk nem múlt semmi és még a nézőrekordot is megdöntötték 800 fővel.

Vezetőedzőnk (Hegedűs Péter) nyilatkozata: „A játék minden elemében alulmaradtunk ma, sem fejben, sem fizikálisan nem voltunk egyenrangú partnerei az ellenfélnek. Mezőnyben még volt olykor-olykor keresnivalónk, de magas poszton kriminális volt, az amit mutattunk. Rengeteget kell még dolgoznunk, mert ezzel a teljesítménnyel nem, hogy az Európa-kupában, de a magyar bajnokságban sem lesz keresnivalónk. Jobb szezonkezdetet szerettünk volna mindnyájan.”

TFSE-MTK – UFAB49 57-90 (12-25, 10-17, 14-21, 21-27)

Európa Kupa selejtező, 1. mérkőzés
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Josip Jurcevic (CRO), Veronika Vavrova (CZE), Danilo Petkovic (SRB)

TFSE-MTK: Prechtel-, Szabó 7/3, Tóth 6, Manis 14, Dúl 10/3. Csere: Kókai 3/3, Gábor 4, Dúl T. 1, Király 3/3, Burján 9/3, Gyöngyösi-.

UFAB49: Mendez 2, Dornstauder 6, Alston 11/3, Adams 9/3, Tahane 12. Csere: Ngo Ndjock 14/6, Meceron 13, Dursus 16/6, Diarisso 7, Petiteau-.

Fotó: Borhi Mihály