Férfi NBII Férfi U21 (NBII) Röplabda

Férfi röplabda körkép

Férfi röpiseink a hétvégén harmadik találkozójukat játszották le az idei szezonban. Felnőtt csapatunk zsinórban harmadik győzelméért szállt harcba, U21-es alakulatunk pedig első sikerét szerette volna megszerezni.

Elsőként fiataljaink léptek pályára az eddig veretlen Kaposvár ellen. Srácaink az első két szettben sajnos nem tudtak komolyabb ellenállást mutatni, azonban a harmadik játékban nyújtott teljesítménnyel már fel tudtak nőni a feladathoz. Kár, hogy ez csak a találkozó végére jött össze, mert ennél jóval több volt a fiúkban. A Kaposvár tehát 3-0-ás arányban húzta be a mérkőzést, ezzel három kört követően továbbra is veretlen, mi pedig még mindig várunk az első győzelmünkre.

Az összecsapás után vezetőedzőnk, Nagy Gergely a következőket mondta:
Az első két szettben kerestem azt a 7 bátor legényemet, aki meg akarja mutatni, hogy mit tud egy ilyen jó csapat ellen, de inkább görcsösség, dekoncentráltság és motiválatlanság jellemzett minket. A harmadik szettben végre sikerült megtalálni önmagukat a srácoknak és az idei év legjobb produkcióját nyújtották, és itt nem első sorban a játékról, hanem tartásra, kisugárzásra és az egymásért küzdésre gondolok.

Nagy csapatunk a veretlenségi széria megőrzésért szállt harcba, az eddig szettet sem nyerő MAFC-BME ellen. A vendég MAFC meglepően jól kezdett, egészen 21 pontig jutott, de a játszmát nem tudták a maguk javára fordítani. A folytatásban nem borult a papírforma, így harmadik mérkőzésüket is megnyerték a srácok. (3:0)

A következő fordulóban fiataljaink a DSE ellen, felnőtt csapatunk pedig a Rákosmente ellen lép pályára.

Hajrá srácok, hajrá TFSE!

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!