Egyesületünk paralimpiai bajnok atlétája ötödik helyen végzett az apeldoorni fedettpályás atlétikai Európa-bajnokság parasportolóknak rendezett 60 méteres betétfutamában.

Luca rendhagyó futamba kapott meghívást, ugyanis mix kategóriában kellett szerepelnie, azaz többféle sérültségi kategóriában versenyző atléták futottak egymás ellen. Szalma László tanítványa a futam második felében nagyszerű ritmusban sprintelt és végül 8.08 másodperces idővel ért célba az ötödik helyen.
„Úgy jöttem, hogy fussunk egy jót. Nagyon régóta nem álltam rajthoz 60 méter síkon. Ez a 8.08 azt mutatja, hogy itt tartunk, erre lehet majd építkezni” – nyilatkozta sportolónk, aki a párizsi paralimpia után hosszabb pihenő tartott.
Mint mondta az idei évben az őszi világbajnokság lesz számára főverseny, arra fogják kihegyezni a formáját, a vb mellett pedig a másik célja, hogy távolugrásban egyéni csúcsot döntsön, és végre átlépje a hatméteres álomhatárt!
Fotó: Illyés Tibor/MTI
Forrás: MTI