Taekwondo

Fantasztikus taekwondós siker!

Egyesületünk fiatal taekwondós tehetsége, Józsa Levente a múlt hétvégén rendezett G1-es albán versenyen elképesztő teljesítményt nyújtott a férfiak 68 kg-os mezőnyben.

A szóban forgó versenyről fontos kiemelni, hogy olimpiai ranglista pontokat ér az itteni szereplés. A sportág nemzetközi helyzetét elnézve nem meglepő, milyen kiélezett versenyhelyzetet teremt egy-egy ilyen esemény.

Levente, aki csupán hetedik felnőtt versenyére készülhetett a felnőttek között, nem számított esélyesnek a tornán. A mezőnyben lévő 37 versenyzőből 16. kiemeltként szerepelt az ágrajzon. Első ellenfele a nagyjából azonosan rangsorolt (17.) indiai versenyző volt, akit 21–4 arányban legyőzve léphetett tovább a legjobb tizenhat közé.

A nyolcaddöntőben az első helyen kiemelt bolgár versenyzővel sodorta össze az ágrajz. Levi egy pillanatra sem esett kétségbe, elképesztő dominanciát tanusítva aratott 10–2-es győzelmet. A legjobb nyolc között egy francia riválissal találta szemben magát és ezúttal sem vallott szégyent, 6–4-re nyert és készülhetett az elődöntőre.

A döntő előtti utolsó állomásnál újfent egy bolgár versenyzővel találkozott. A sors fintora, hogy a legjobb 16 között búcsúztatott, első helyen kiemelt versenyzőnek a testvéréről volt szó, aki duplán felvértezve készülhetett Levente ellen. Testvériség és revansvágy ide vagy oda, a mi fiúnkkal ezen a napon nem lehetett bírni: 8–2 arányú sikerével már a finálé bizonyult következő állomásának.

A döntőben egy dán fiúval kellett megvívni, aki ellen igazi ízig-vérig csatát láthattunk és nüansznyi különbségeket. Végezetül 7–6-ra Józsa Levente bizonyult bajnoknak, meglepve ezzel saját magát is a verseny másnapján lévő születésnapja alkalmából.

Jegyzőkönyv ITT érhető el.

Ami a folytatást illeti: Sportolónk idén még kettő „G”-s versenyre utazik. Először Montenegróban, majd Hollandiában próbál szerencsét a nívós világeseményeken. December elején az Országos Bajnoksággal zárul az évad, amit csak egy rövid pihenő követ, mivel Levi a 2022 februárjában megrendezésre kerülő Világbajnokság utazó csapatának tagja szeretne lenni.