Egyéb kategória

Fantasztikus hangulatban zajlott le az első Csatár játék TF Kupa!

2022 november első vasárnapján került sor mintegy 100 fő részvételével az első Csatárjáték TF kupára a Testnevelési Egyetem „D” termében. 6+1 (csere) fős csapatokból 14 nevezésre került sor 3 kategóriában: Kezdő Férfi, Kezdő Nő és Haladó Férfi. Minden kategóriában volt legalább 4 induló csapat, a Kezdő Férfi kategóriában 5 csapat mérkőzött meg egymással, mindenhol egyenes kiesési rendszerben.

Forrás: Csatárjáték facebook oldal

Az indulók között voltak rutinosabb csapatok, nagy általánosságban, új sportágról lévén szó, a többség most próbálta ki először a játékot és az eszközöket. A kezdő kategória nagy létszáma miatt már reggel 8:00-tól folyamatosan lehetett gyakorolni, megtanulni az íj és nyílvessző használatát, csoportos birkózás alapfogásait elsajátítani, vívni szablyával, lándzsával és pajzzsal. Már az első szárnypróbálgatások során hamar kiderült, hogy nem mindennapi élménybe lesz részük az indulóknak. A kezdeti óvatos mozdulatokat, hamar felváltotta az eddig meg nem élt küzdő vágy!

A verseny rövid bemutatómérkőzés és szabályismertetés után pontosan 10 órakor elkezdődött ostorcsapásra. Egy-egy összecsapás 11 fordulóból állt és mintegy 20 percig tartott, melyet a bírók indító ostorcsapása (sípszó helyett) kötött össze. A könnyen és gyorsan érthető szabályrendszer miatt már az első mérkőzések is látványosaknak bizonyultak, amelyek a tapasztalatok beszerzése után egyre taktikusabbak, színvonalasabbak lettek.

Kezdetben még fel-feltűntek magányos harcosok, akik egyedül akarták legyőzni az ellenfelet. Azonban a jól védekező csapatok megállítottak őket pajzsfaluk segítségével és az íjászok egy jól irányzott lövéssel kiejtették az egyedül küzdőket a fordulóból. A verseny végéhez közeledve egyre gyakrabban lehetett látni az erők taktikus megosztását, csalik kiküldését, fedező tűz használatát, bekerítő manővereket. A hiánytalan védekezést az íjászok lövése büntette, előfordult, hogy egész pályát átszelő első és egyetlen lövés zárta a fordulót, mert annak sikerült ledönteni a „cél”-t, megszerezve a forduló győzelmet.

A versenyre jellemző volt az önfeledt hangulat, hatalmas küzdeni akarás, amely a birkózásokban csúcsosodott ki. Kezdő kategóriában 2 az 1 elleni küzdelmek során hihetettlen energiákat mozgattak meg, teljes erődobással próbálta a 2 ember felemelni ellenfelüket, míg a Futár mindent megtett, hogy átjusson támadókon keresztül és megérintse a társát ezzel megszerezve a győzelmet.

Forrás: Csatárjáték facebook oldal

Haladó kategóriában a rutin győzedelmeskedett, szép karkulcsokat, karfeszítéseket és fojtásokat lehetett látni. Itt még nagyobb jelentősége volt a két ember együtt működésének, hogy elfogják és lekopogtassák az egyedül lévő futárt vagy társával kiegészülve mindkét ellenfelüket.

A végső sorrendek:
Kezdő Férfi kategóriában – Nyírlúgosi bakugánok, Gótok, Warriors, Rigók, és Falat a győztes
Kezdő Női kategóriában – Csábítunk és védünk, Cingvinek, Falatkák és Spice Girls a győztes
Haladó Férfi kategóriában – Este Heaven, Jatárcsáték, Warriors és Fekete Sereg lett a győztes.

A Fekete Sereg csapata vitte haza a győzelemmel járó 100.000 Ft -ot és TF Kupát, második 30.000Ft a harmadik 10.000Ft nyert.

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!