Férfi kéziseink a harmadik fordulóban hazai pályán fogadták az Üllő csapatát. Györfi János tanítványainak az első győzelem megszerzése volt a cél, hiszen két mérkőzést követően még mindig nyeretlenül álltak.
A legutóbbi két összecsapáshoz képest szinte álomszerű volt a kezdés! Három góllal is vezettünk az elején, majd később néggyel, de két kiállítás miatt a félidőre csupán egy gólt sikerült megőriznünk.
Első félidő: TFSE – ÜLLŐI VKSK (15-14)
A második játékrészre változtak az erőviszonyok és a vendég alakulat tudott elhúzni. A két fél közti legnagyobb különbség hét gólra is rúgott. Az utolsó öt percre kanyarodva egyre közelebb és közelebb kerültek a mieink, de végül egy góllal ismét vereséget szenvedtünk!

Végeredmény: TFSE – ÜLLŐI VKSK 29-30 (15-14)
A találkozó jegyzőkönyve itt, az eseménylista pedig itt érhető el.
Teljesítményük alapján ezúttal is kiemelkedően szerepelt Gyurcsovics Endre, aki egymaga kilenc góllal vette a ki a részét, de Ludvig Benedek, Varga Márton és Márton Balázs 6-6 találata is megsüvegelendő!