Férfi labdarúgóink eddigi mérlege, öt mérkőzésből öt győzelem, a tizenegy lőtt és csupán egy kapott gólon túl. Elekes mester tanítványai így a tabella 3. helyéről várták az eddig nyeretlen Internationale CDF elleni összecsapást.
Srácaink még az első félidőben megszerezték a vezetést, Gényi Dávid révén. (1-0) Az előnyünk azonban nem tartott ki a végéig, hiszen a 74. percben kiegyenlített a vendég együttes.
A folytatásban igencsak elharapódzott a hangulat, több sárga lap is ki lett osztva, a mérkőzés véghajrájában már a piros is villant.
Végeredmény: TFSE – INTERNATIONALE CDF 1-1 (1-0)
Folytatás október 22-én pénteken, a BARCA EH-SZENT ISTVÁN együttese ellen. A találkozó 19:00-kor kezdődik.
Hajrá srácok, hajrá TFSE!!