Férfi NBII Futsal

Évindító győzelem!

A férfi futsal NB2 Nyugati csoportjában vitézkedő csapatunk az újév első meccsén idegenben lépett pályára a REAC-SISE együttese ellen. Vendéglátónkat egyszer hazai környezetben már le tudtuk győzni, de korántsem olyan könnyen, mint azt gondoltuk volna, így most is egy nehéz mérkőzésre volt kilátás.

Szerencsére viszonylag hamar sikerült előnyhöz jutnunk, hiszen már a 4. percben betaláltunk, a gólszerző Kiss Gábor! A korai találatok a legtöbbször jó hatással vannak a játékunkra és ez most sem volt másként.

A hazaiak, akik nem is olyan rég igencsak megszorongatták az NB1-es Újpest csapatát, ugyan lehetőségekig eljutottak, de azokat gólra, gólokra nem tudták váltani és a srácaink frissességével sem igazán tudtak megbirkózni, ami a gyors sorcseréknek és persze a kiváló fizikai állapotnak is köszönhető. Az első játékrész több gólt nem hozott, így egygólos előnyben várhattuk a folytatást

Első félidő: REAC-SISE – TFSE-SZERTARSPORT.HU (0-1)

Az erős kezdés itt sem maradt el, három perc alatt három gól, három különböző gólszerző. Sóvári, Csernai, Tóth, ezzel pedig négyre nőtt a két együttes közti differencia.

Közel fél órányi játék után a hazaiaknak is sikerült betalálniuk, de persze egyből volt is rá válaszunk, Szalmás Zoli idei 13. bajnoki találatát szerezte, ami nekünk már az ötödik volt (1-5).

Az utolsó tíz percre kanyarodva a Reac kétszer is be tudott találni, de mi persze ezeket sem hagytuk szó nélkül, először egy, aztán további két gólt is sikerült szereznünk. Az pedig külön öröm és a csapat igazi erejét is mutatja, hogy ez a két találat két újabb ember nevéhez fűződik és így összesen hét, azaz hét különböző játékos is eredményes volt.

Végeredmény: REAC-SISE – TFSE-SZERTARSPORT.HU (3-8)

A találkozóról Szalmás Zolit kérdeztük: Fontos volt ez a győzelem, mivel az évet nem zártuk tökéletesen. Az elkövetkező időszakban sűrűn jönnek a meccsek, és fontos, hogy mindegyiken jó formában legyünk, amihez jól jött most az önbizalomlöket.

A srácok a következő fordulóban, január 18-án, hazai pályán a Szigetszentmiklós csapatát fogadják!

Hajrá Fiúk!!

Hajrá TFSE!!

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!