Egyetemi sport EUG

EUG – 13. nap

A 13. napon sem maradtunk aranyérem nélkül! A csodálatos teljesítmények mellett ma is bemutatkozott 2 új sportág a karate és a taekwondo, ahol 4 versenyzőnk is tatamira lépett.

Fotó: Borhi Mihály – TFSE

A délelőtti órákban a küzdősportoké volt a reflektorfény. Taekwondosaink formagyakorlatokat mutattak be és első napjukon egész szép eredményekkel tértek haza. A bemutatásokon szerzett pontokkal alig maradtak le ellenfeleiktől, konkrétan tizedeken múlott a jobb helyezés. Szarka Tímea, illetve a Szabó testvérek egyaránt az 5. helyen zártak Recognized Poomsae kategóriában.

Karatéban szintén formagyakorlatokat mutattak be, de ma csak egyik versenyzőnk lépett pályára. Szilágyi Gergő bemutatása a zsűri pontozása alapján sajnos csak a 8. helyhez volt elegendő. Csüggedni azonban egyáltalán nincs okunk, hiszen ez mind a két sportágban még csak az első nap volt.

Úszóink ma is kitettek magukért. Ollé Mónika 50m pillangón döntőzött. Ez az egyik legnagyobb erőssége, de ezt ellenfelei nem tudták, így majdnem 1 másodperccel volt gyorsabb a második helyezettnél. Ezzel megszerezte a 2. arany, összességében pedig a 4. érmét! Berta Barbara két számban is döntőzőtt. 100m háton 8. helyen ért célba, 50 méteren pedig a negyedik lett, de éppenhogy csak lecsúszott a dobogóról. A harmadik helyezett mindössze 3 tizeddel ért hamarabb célba. Holnap is szoríthatunk majd a lányokért!

Kosarasaink megszerezték első győzelmüket! Ellenfelük a házigazda Lodz University of Technology volt, akit 28 ponttal vertek. Már az első negyedben 12 pontra nőtt a különbség, melyet az ezt követő játékrészekben csak tovább növeltek Boros Zoltán fiai. A nagyszünet után magára talált ugyan a lengyel csapat, de a négyből egyetlen etapot sem tudott nyerni. A srácok holnap a bécsiekkel néznek farkasszemet a 13. helyért.

A mai éremnek köszönhetően az élre törtünk és vezetjük az éremtáblázatot! Reményeink szerint a holnap is hasonlóan szépen fog alakulni és tovább őrizzük az első helyet.

Forrás: EUSA

Gratulálunk a mai teljesítményekhez, hajrá TF!

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!