Egyetemi sport EUG

EUG – 10. nap

Az Európai Egyetemi Játékok 10. napján jóval kevesebb örömben volt részünk, mint ahogyan azt mostanra már megszokhattuk. Labdarúgócsapatunk negyeddöntőt veszített el, éremeséllyel érkező judósaink nem fértek fel a dobogóra, kosarasaink pedig 41 pontos különbséggel maradtak alul horvát ellenfelükkel szemben.

Hétfő reggel négy judósunk lépett tatamira: Nerpel Gergely (+81–90 kg) kezdte leghamarabb a küzdelmeket, 9 órakor már német ellenfelével nézett farkasszemet, akit le is győzött. Nem sokkal később a lengyel Mechowskit utasította maga mögé, azonban ezt követően az első helyen kiemelt bosnyák Toni Miletic a végállomást jelentette számára. Ezzel Gergő a harmadik körben búcsúzott. Rajkai Róbert (+73–81 kg) a második körben csatlakozott a küzdelmekhez, ahol horvát ellenfelét felülmúlta, majd a lengyel Szaniawskit is. Rajkai a legjobb nyolc között nem talált fogást Sherazadishvilin (grúz), ahogy a vigaszágban sem a hazai Weselowski ellen.

Varga Donát (+100 kg) és Havasi Bálint (+91–100 kg) egyaránt a 7. helyig jutott. Varga lengyel ellenfelet vert az első körben, majd a cseh Jasekkel szembeni vereség után a vigaszágon a francia Rahát győzte le. Havasi első menetét Klakocer (francia) ellen nyerte, ezt követően viszont kikapott a török Aydintól. Következő riválisát ( Fassmann – német) megint felülmúlta, azonban az utolsó körében sajnos alulmaradt a grúz Nebieridze ellen.

Labdarúgóink két napja pihenő riválissal (State Uni. of T.E. – Ukrajna) mérkőztek meg a legjobb nyolc között. Prukner László vezetőedző tüzes és harcos hozzáállást várt el a fiúktól az első perctől kezdve, amit legtöbbször láthattunk visszaköszönni. Mindkét fél számára nehézséget jelentett a kánikula, mely a műfüves pályán duplán rosszul tud elsülni. A játék képe alapján egy kifejezetten izgalmas mérkőzés volt kilátásban, egészen a bíró sporttárs színrelépéséig. Nem tudni, hogy a meleg hatott-e rá, vagy bármi más okból, de a játékvezetés a minősíthetetlen és a katasztrófa között váltakozott. Az akciók folyamatos tördelése megakasztotta a fiúk lendületét, de nem úgy az ellenfélét, aki az első félidőben szerzett góljával meg is nyerte a találkozót.

Kosárlabdázóink horvát fővárosból érkező játékosokkal találták szemben magukat. A zágrábi különítmény komoly erődemonstrációt tartott a pályán, sajnos ez már az első negyedben megmutatkozott. Az erőfölény és a tapasztalat végül egy komolyabb különbségű vereséggel ért véget számunkra. A srácok 2 mérkőzést követően a „C” csoport harmadik helyén állnak jelenleg és még talán a legnehezebb rivális hátra van, a török Beykent University személyében.

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!