Kosárlabda Női NBI/A Rájátszás

Emelt fővel távozhattunk!

NBI/A-s női kosarasainknak véget ért a szezon a Ludovika Arénában vívott 3. mérkőzéssel, végül a 8. hely lett a miénk. Ugyan hazai sikerrel zárult a találkozó, mégis emelt fővel tavozhattunk a pályáról! Egyáltalán nem kezdtük jól a mérkőzést, sőt hagytuk a Csatának, hogy elmenjenek 10 ponttal, de ezt követően magára talált a csapat és gyorsan fel is zárkózott.

Fotó: Szilágyi Dénes – Ludovika-FCSM Csata

Innentől nagyon hullámzóvá vált a mérkőzés, többször is átvették egymástól a vezetést a felek, de végül a nagyszünetre TFSE előnnyel vonultak a csapatok! A kilátogató nézők egy kifejezetten izgalmas mérkőzést láthattak, ráadásul az egyre csak gyarapodó TFSE „B” közép parádés hangulatot varázsolt a Csata otthonába.

Fotó: Szilágyi Dénes – Ludovika-FCSM Csata

A találkozó második félidejéről a wbasket.hu így tudósított be:
„A mérkőzést meghatározó futást 43-40 után a harmadik negyed utolsó négy percében jegyezhettük fel. Horváth Bernadett, Gyöngyösi Janka és Lelik Réka újabb triplákat értékesített, így 52-42-nél már 10 pont választotta el a feleket. A harmadik szakaszt Szeitl Vanessza és Horváth Bernadett sikeres távoli dobásai zárták le, ennek megfelelően 55-45-ről vágtak neki az utolsó 10 percnek a csapatok. A Csata a harmadik szakaszban 10-ből 6 hárompontost értékesített.

Fotó: Szilágyi Dénes – Ludovika-FCSM Csata

A záró szakasz pontszegényebb mederben haladt. Az első négy percben mindössze Ja’Tavia Tapley dupláját jegyezhettük fel. Ez azonban egyben azt is jelentette, hogy érdemben nem csökkent a különbség a felek között. Lelik Réka törte meg a Csata kosárcsendjét, majd Böröndy Vivien 59-49-nél visszaállította a 10 pontos differenciát. Az utolsó öt percbe Magyar Bianka időkérése után érkezett a mérkőzés. Király Andrea hármasával kezdte meg a felzárkózást a TFSE. Eredményes volt Süle Krisztina is, majd Theodoreán Alexandra triplája 63-59-re módosította az állást az utolsó percben. Nagyot küzdött a TFSE, de a Csata sikere ekkor már nem forgott veszélyben. A 66-59-es végeredményt Lelik Réka triplája alakította ki.”

Fotó: Szilágyi Dénes – Ludovika-FCSM Csata

Magyar Bianka ezdői értékelése a mérkőzésről:
Két szó jut eszembe: a köszönet és a hála. Mindenkinek ilyen jó sportembereket kívánok játékosnak, mint amilyenek az én csapatomban vannak. Örülünk a 8. helynek és meg fogjuk ünnepelni. Az öltözőben mindenki boldog. Büszke vagyok a játékosaimra, hiszen a nehézségek ellenére nagyot küzdöttek. Köszönöm Maunak (Süle Krisztina – a szerk.), hogy a visszatérésével segített minket a play-offba jutni – nagy szerepe volt a rájátszásba kerülésünkben. A meccseken és az edzéseken is nagyon sokat segít a csapatnak. A legkiválóbb sportember, egy igazi mentor. Jár a gratuláció a Csatának, hiszen jól játszottak ma. Most nekik mentek be azok az extra triplák, amik szerdán még nekünk, és üres ziccereket is kihagytunk.”

Ludovik-FCSM Csata – TFSE-MTK 66-59 (14-12, 20-23, 21-10, 11-14)

7. helyért, 3. mérkőzés
Budapest, Ludovika Aréna
Győrffy P., Makrai M., Lengyel Á. (Zalai Á.)

Ludovika-FCSM Csata: Horváth 14/12, Lelik 13/12, Zele 4, Hegedűs 10, Böröndy 4. Csere: Gyöngyösi 11/9, Toman D., Toman P.

TFSE-MTK: Süle 8/3, Theodoreán 7/3, Pavel 6, Király 4/3, Dúl 10/6. Csere: Tapley 11, Szeitl 3/3, Tóth 7, Burján 3/3.

Gratulálunk a Csatának a 7., lányainknak pedig a 8. helyezéshez!

Szép volt csajok!

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!