Extraligás férfi együttesünk nagyon fontos győzelemmel gazdagodott, miskolci riválisuk felett aratott győzelmüknek köszönhetően előrébb tudtak lépni a tabellán, szerdán pedig újfent Kecskemétre látogat a csapat!

Ahogy arra a korábban kitértünk, a Dág nehéz sorsolása miatt komoly esélyünk volt, hogy előrébb tudjunk lépni a tabellán győzelem esetén és erre jogosan tápláltunk reményeket, hiszen korábban az idegenbeli találkozón 1:3-ra nyertünk.

Az első szettben viszonylag korán sikerült 6 pontos előnyre szert tenni, míg ellenfelünk csak a végjátékban találta meg a ritmusát, de a különbségen ez nem változtatott. A másodikban már nem volt ennyire könnyű dolgunk, megküzdöttünk a vezetésért, viszont utána már nem engedtük ki a kezünkből.
A nagyszerű kezdés után felsejlett, hogy akár 3:0-val is zárhatnánk a találkozót, ám ezt a vendégek nagyon nem így gondolták. Idegőrlő percek következtek. A harmadik etapban sokáig fej-fej mellett haladtak a felek, de 22:23-nál két támadás is a miskolciaknak kedvezett.

A negyedik szettben jobban rajtolt a MEAFC, de sikerült visszazárkózni és élet halál harc alakult ki a küzdőtéren. 23:22-nél két támadási hibát is vétettünk, aminek köszönhetően riválisunk került előnybe, majd egyenlítettünk, viszont sajnos a végjáték megint nem nekünk kedvezett.

Az ötödik, mindent eldöntő felvonás az előző kettőt tükrözte 10:10-ig, majd Majoros és Tóth támadásból, Quintz és Balázs pedig sáncból szerzett értékes pontokat, végül Balázs Bálint tette föl a pontot az i-re. Játékosaink közül Majoros 21, Tóth Kristóf 18 és a már említett Balázs Bálint 16 egységig jutott a párharc során.

Vezetőedzőnk így értékelte a 3:2-es győzelmet: Nagyon örülök a győzelemnek, gratulálok a Csapatomnak! Nagyon nehéz mérkőzés volt, főleg mentálisan, hiszen 2:0 után magunkkal is meg kellett küzdenünk és a 3., 4., szett végjátékaiban sok rossz, és rutintalan döntést hoztunk. A döntő szettben viszont pont ezeknél a szituációknál sikerült átlépnünk az árnyékunkon és jó döntéseket, magabiztos befejéseket hajtottunk végre. Ez úgy érzem nagyon fontos momentuma volt a csapatunk életében. A Gratuláció megilleti az ellenfelünket is, hiszen végig küzdöttek, nem adták könnyen magukat!
TFSE – MEAFC-Peka Bau 3:2 (19, 20, -22, -24, 11)
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont, 83 néző. V.: Mezőffy, Nagy Zs.
TFSE: Kocsondi 3, Tóth M. 3, Balázs 16, Quintz 11, Majoros 21, Tóth K. 18. Csere: Laczi (liberó), Füzék 3, Horváth B., Gebhardt 3. Vezetőedző: Nagy Gergely
MEAFC: Kostovic 1, Piwowarczyk 19, Csizmadia 5, Árva 17, Simkó 1, Dóczi 7. Csere: Fenyvesi (liberó), Pejtsik, Dobovics 1, Komlósi 18. Vezetőedző: Kovács Zoltán Béla
A győzelemnek és a korábban előttünk lévő Dág Kaposvártól elszenvedett vereségének köszönhetően a srácok feljebb léptek a ranglétrán a nyolcadik helyre! Egy kis szusszanást követően azonban ismét hadrendbe állnak, mivel szerdán vár rájuk a következő erőpróba.

Az őket jelenleg 3 ponttal megelőző Kecskeméthez utaznak, akik az előző körben 3-1-es vereséget szenvedtek a MAFC otthonában. A Kecskeméttel kapcsolatban vegyes érzéseink vannak, hol egyik, hol másik csapatnak szokott jobban kijönni a lépés.
Legutóbb a Magyar Kupa negyeddöntőjében találkoztunk velük, ám mindkét alkalommal 3:0-ra maradtunk alul, viszont az alapszakaszban egyszer már föléjük kerekedtünk és 3:1-re nyertünk itthon. Az ezt megelőző idényben hazai pályán kikaptunk, idegenben viszont nyertünk 1:3-ra, így biztosak lehetünk benne, hogy ezúttal is egy igazi ki-ki meccs van kilátásban.
Férfi Röplabda Extraliga, 17. forduló
Kecskeméti RC – TFSE (01.29. 20:00)
Messzi István Sportcsarnok, Kecskemét
Tabella: hunvolley.info
Fotó: Ruzsits Patrik