Férfi röplabdázóink az Extraliga 16. fordulójában otthon lépnek pályára a MEAFC ellen. Utóbbi időben megtáltosodó csapatunk előbb pontot szerzett a legjobb négybe vágyó Pénzügyőr ellen, majd legyőzte a rivális Dág alakulatát. Ezúttal is rangadóra van kilátás, csak most mögöttünk álló alakulat érkezik.


Jelenleg a 9. helyen állnak a fiúk, egy ponttal lemaradva a rájátszás küszöbén lévő Dágtól (8.), valamint 4 ponttal megelőzik a miskolci egyetemistákat. Az alapszakasz végéhez érve természetes, hogy minden kihívóval farkasszemet néztünk már egyszer, így van ez a borsodiakkal is, akiket novemberben a saját otthonukban múltunk felül 1:3 arányban.
Azóta viszont sok víz lefolyt a Dunán, ahogyan a Sajón is. A Miskolc formája januárban eddig 2 győzelem, 2 vereség. Elsőként kikaptak a Székesfehérvár, majd a Szeged ellen, aztán legyőzték otthon a Dunaújvárost és a Kecskemétet is. Eddig kettő idegenbeli sikerük van, melyek közül az egyik óriási bravúr volt, hiszen 2024 utolsó összecsapásán legyőzték a megyei rivális Kazincbarcikát.

Hazai porondon ebben a szezonban jóval sikeresebben teljesítünk, mint tavaly. Míg a 2023/24-es kiírásban 8 hazai bajnoki alatt szereztünk 1 győzelmet, addig idén ugyanennyi otthoni fellépés során már 3 siker szerepel a nevünk mellett.
Ezen a hétvégén a Dág a hibátlan listavezető Kaposvárral játszik, így egy esetleges győzelemmel esélyünk nyílna megelőzni őket a tabellán.
A legtöbb pontot jegyző játékos aktuális ellenfelünknél Piwowarczyk Piotr Lukasz 250 ütött egységgel, nálunk pedig Majoros Balázs 315 pontja magaslik ki. De figyelni kell Komlósi Márk bombáira is, ahogyan a mi oldalunkról Tóth Kristóf is okozhat kellemetlen meglepetéseket.


Az összecsapás vasárnap délután 16 órától veszi kezdetét a Dr. Koltai Jenő Sportcsarnokban. A találkozót élőben közvetítjük a TFSE youtube csatornáján az alábbi linken.
Az összecsapásra való belépés jegy / bérlet meglétéhez kötött, melyet online elővételesen is megvásárolhatnak az alábbi linken: TFSE Cooltix, valamint a helyszínen is a kihelyezett jegypénztárnál. A jegyek ára egységesen 1.000 Ft, a Normál bérlet 25.000 Ft, a Támogatói bérlet pedig 50.000 Ft.
Férfi Röplabda Extraliga, 16. forduló
TFSE – MEAFC-Peka Bau (01.26. 16:00)
Dr. Koltai Jenő Sportközpont, Budapest
Tabella: hunvolley.info
Fotó: Ruzsits Patrik