Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 2025. április 28-án tragikus hirtelenséggel elhunyt a TFSE legendás sportkommentátora, Füzesi Péter, aki 2019 óta volt állandó hangja női kosárlabda-, majd női és férfi röplabda-, később pedig férfi futsalcsapatunk hazai mérkőzéseinek. Közel hat éven át dolgozott velünk szívvel-lélekkel, szakmai alázattal és mindenki iránt érzett őszinte tisztelettel.
Vasárnap este még örömittasan közvetítette a TFSE – Veszprém női röplabda NB I-es döntő első mérkőzését, ahol a lányok 3:1-es győzelmet arattak. A sikeres meccs után interjúkat készített a kulcsszereplőkkel – lelkesedése és öröme minden mondatából sugárzott. Másnap, április 28-án bőszen jegyzetelt a férfi futsalcsapat sorsdöntő, TFSE – Rubeola találkozójára, papírjai már készen voltak, a tőle megszokott gondossággal formázva.
A meccs előtti sajtótájékoztatón még bátorító kérdésekkel fordult edzőnkhöz és játékosainkhoz, majd elindult elfoglalni megszokott helyét a közvetítőállásban, azonban odáig lényegében már nem jutott el. A helyszínen mindenki a segítségére sietett – operatőr kollégája, közvetítő társa, a stáb, orvos, mentősök –, de az életét már nem lehetett megmenteni. A pályán lévő csapathoz ekkor még nem jutott el a szörnyű információ. Vezetőedzőnk és segédedzőnk ugyan megtudta, mi történt, de a fiúkat meg akarták kímélni a tragikus hírtől – minden erejükkel a mérkőzésre koncentráltak, harcoltak, végül győztek, és egy lépéssel közelebb kerültek a bennmaradáshoz. Legendás kommentátorunk is biztosan ezt akarta volna.
Péter olyan ember volt, aki még akkor is küzdött, amikor már nagyon fájt.
Időszakos munkát vállalt egy autószerelő műhelyben, miközben súlyos betegséggel küzdött. Kezelésekre járt, sokat szenvedett, de azt mondta: „Engem a közvetítések tartanak életben.” És valóban – mikor nálunk volt, élt, ragyogott, lelkesedett. Karcos, szerethető hangja, ismert, de sose megunt frázisai örökre velünk maradnak.
Fradista volt a szó legmélyebb értelmében. A Ferencvárost rajongásig szerette, FTC sál volt mindig rajta, még tegnap este is abban jött közvetíteni. Nemcsak sportkommentátor, hanem sporttörténész is volt – kutatta a világ izgalmas klubjait, írta és mesélte a sportot, ezer szállal kötődött hozzá.
Dolgozott a Ferencvárosi TV-nél, a Duna Sportnál, a Magyar Rádiónál, tanult a TF-en, sportújságírói képzést végzett, dolgozott megannyi médiumnál és csapatnál, és soha nem tagadta meg gyermeki rajongását a sport iránt. Munkásságát többek között FTC-aranydiplomával és Petőfi-díjjal is elismerték.
Nálunk azonban nem csak kommentátor volt – a TFSE családjának tagja lett.
Barátságot ápolt edzőinkkel, játékosainkkal, megannyi stábtaggal. Nem tolakodott, előzékeny, tisztelettudó úriember volt – aki kézcsókkal köszönti a hölgyeket, és valódi érdeklődéssel figyel mindenkit.
Idén májusban még közösen terveztük, hogy immáron negyedszer közvetítjük együtt a labdarúgó Budapest Kupa döntőjét – külön öröm volt számunkra, hogy csodával határos módon a TFSE is bejutott. Ez lett volna a hatodik közös szezon megkoronázása. Együtt.
De már nem lehet.
Valamiért elmentél. Ott és úgy tetted mindezt, ahol a legjobban szeretted volna – úton a közvetítő állás felé. Ezzel nem egyszer „viccelődtél” is. Bár ne lett volna igazad, és láthattad volna, ahogyan tegnap este nyernek a fiúk… Bár együtt örülhetnél mindenkivel a női röplabda közelgő címvédése kapcsán… Bár hallhatnád Hegedűs Petitől, hogy milyen lesz a formálódó női kosár keret… Bár láthatnád, ahogyan bentmaradnak a futsalosok az NB I-ben… Bárcsak láthatnád, hogyan harcolnak a röpis fiúk a 7. helyért… És bárcsak jó állapotban érne téged minden…
Mindenkinek már most nagyon hiányzol nálunk – mi tényleg családtagként gondoltunk rád végig, Mester. Kérted, hogy ne hívjalak így, mert nem vagy az. De igenis az vagy. Mester – és az is maradsz.
Emléked örökké bennünk él. Megőrizzük a hagyományaidat, és ahogyan kérted:
„Misikém, nem akarlak zavarni, de nem vagyok valami jól és arra gondoltam, hogy ha egyszer elmegyek közületek, akkor esetleg lehetne kérnem a karzaton ott fent a közvetítő állásnál egy emlékszéket, és egy táblát a csarnokban? Hogy majd fentről is láthassam örökké, hogy mi zajlik a pályán?”
Drága Mester, hogyne lehetne. Ezt megígértem neked. Örökké velünk leszel a csarnokban, és méltó módon igyekszünk megemlékezni rólad – és mindarról, amit tanítottál nekünk.
Szeretettel és hálával emlékezünk rád, köszönjük a hangod, a mosolyod, a szeretetedet, a kérdéseidet, a hitelességedet.
Nyugodj békében, Péter. A TFSE örökké emlékezni fog rád.
Füzesi Péter
1956.10.30–2025.04.28.
