Férfi MEFOB Kosárlabda

Élmenők csatájával folytatódik a férfi kosár MEFOB!

Férfi MEFOB kosárlabda csapatunk brillírozik a bajnokságban, eddig 5 győzelmet húztak be zsinórban, azonban mostani ellenfelük sem panaszkodhat. A Közgáz SC és DSK együttese az elmúlt 7 találkozóján rendere nyerni tudott, így mind a két fél remek formában hangol a küzdelemre.

Fotó: Borhi Mihály – TFSE

Boros Zoltán fiai jelenleg a tabella élén foglalnek helyet, legutóbb Pécsett arattak bravúrgyőzelmet idegenben. Azt megelőzően a Ludovika, a SzOESE, a SMAFC és az Óbudai Egyetem szerepelt az áldozatok listáján. Bajnoki riválisunk ugyanannyi ponttal, győzelemmel és vereséggel, szorosan a nyomunkban a 2. helyen áll. A Corvinus alakulatával még az első fordulóban ütköztünk meg, akkor egy kifejezetten szoros mérkőzésen tudtunk nyerni 69-64-re hazai pályán.

Forrás: MKOSZ

A két csapat nem csupán az egyetemi bajnokságból ismeri jól egymást. Az NBI/B piros csoportjában szereplő egyesületek közül MAFC-os, Honvédos, jászberényi, Vasasos és TF BP-s játékosok adják a keretek magját, így csapattársak egymás ellen fognak küzdeni ma este. Reményeink szerint idegenben is hasonlóan szép eredménnyel tudunk zárni, mint azt az első fordulóban is tettük. A színvonal biztosan magasan lesz, ami még látványosabbá teheti az alapból izgalmasnak ígérkező összecsapást.

Közgáz SC és DSK – TF (01.30. 19:50)
Lónyay Református Gimnázium, Budapest

Hajrá fiúk, hajrá TF!

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!