Az NBII közép „A” csoportjának 29. fordulójában felkavarodik az állóvíz, ugyanis a négy éllovas néz egymással farkasszemet. Boros Zoltán fiai a Százhalombattával csapnak össze idegenben, míg a másik oldalon az ELTE Fortis csapata a MAFC Martoshoz látogat. A mieink januárban találkoztak először a Battával, akkor kifejezetten szoros mérkőzésen végül a vendégek örülhettek. Nem sokkal a vége előtt még 74-74 volt az állás, de a hajrában sajnos nem volt szerencsénk és 75-77-tel ért véget a küzdelem.
Nekünk és a százhalombattaiaknak sem alakult jól e legutóbbi két forduló, mindegyik vereséggel végződött. Számunkra kedvező hír, hogy amíg mi újfent szoros összecsapást vívtunk a listavezetővel, addig az SZPA, nem kis meglepetésre, hazai pályán győzte le a jelenleg ezüstérmes gárdát. Az ELTE pedig pont a Martoshoz látogat és mind a két alakulat remek formában várja a találkozót. Az ELTE-nek zsinórban 8, míg a házigazdának 15 győzelme van. Legutóbb kerek 30 pontos különbséggel tudott nyerni a MAFC idegenben, az ELTE viszont a rájátszásbajutásért küzd és jelenleg a 2. hely sorsa még kérdéses. Amennyiben győzni tudunk, úgy az ELTE malmára hajtjuk a vizet, ellenkező esetben az utolsó fordulóban dőlhet el az első két hely sorsa.
Százhalombattai KSE – TFSE (05.20. 17:00)
Százhalombattai Sportcsarnok
Sok sikert srácok, hajrá TFSE!