BLSZ I Labdarúgás

Ellenünk is bemutatta remek formáját a Budafok.

Jelenleg a Budafoki MTE II. gárdája holtversenyben a második legjobb formában lévő együttese a BLSZ I-nek, melyet hazai pályán bizonyítottak ellenünk is.

Peches szériában vagyunk, miután rendre jó lendületbe kerülő csapatokkal kell megküzdenünk a bajnokságban, melyek iskola példája volt a budafoki csapat. Nem elég, hogy legutóbbi négy derbijükből hármat megnyertek, de nyolc találkozó óta veretlenek. Sajnos nem tudtuk megtörni a jeget, így zsinórban a tizedik derbijükre készülhet riválisunk a veretlenség mezején.

Az első félidőt majdnem ki tudtuk húzni kapott gól nélkül, de a 38. percben Molnár Bence ezt máshogy gondolta. A második játékrészben szintén sokáig nyitott volt a mérkőzés, jól tartottuk magunkat, benne volt az egyenlítés lehetősége a levegőben és Céró Bálint cseréivel is megpróbálta felénk billenteni az összecsapást, azonban a 81. minutumban Halász Zoltán megpecsételte a sorsunkat, így meg kellett elégednünk a 2–0 arányú végeredménnyel.

Az Építők legyőzte a Ludovikát (1–0), míg a Flotta nem bírt a REAC-cal (1–1). Mindössze három pontra vagyunk a hatodik helytől, hetedik pozíciónkat pedig három csapat is ostromolja, de innentől talán mondhatjuk kedvezőbbnek a sorsolásunkat, így joggal bizakodhatunk a hatodik helyben.

Az előttünk álló fordulóban a Szabadkikötő összecsap a Flottával, az Unione fogadja a 43. Építőket, a REAC a SZAC-cal mérkőzik meg, mi pedig a Budai FC-t látjuk vendégül, akiket ősszel 1–0-ra le tudtunk birkózni. Éles ütközetek következnek, komoly téttel fognak bírni, így akár számunkra kedvező módon is átalakulhat a táblázat.

BLSZ I., 26. forduló
Budafoki MTE II. – TFSE 11Teamsports 2–0
Gólszerzők: Molnár Bence 38’, Halász Zoltán 81’

2025.05.06. (kedd) – 19:30
Dr. Koltai Jenő Sportközpont
TFSE 11Teamsports (7.) – Budai FC (16.)

Tabella: MLSZ
Fotó: Borhi Mihály

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!