Férfi NBII Kosárlabda

Éljük át újra #3

Folytatjuk visszatekintő rovatunkat, amiben felelevenítjük férfi kosarasaink idei meccseit. Eddig összesen 10 meccset éltünk át újra és most pedig újabb 5 találkozóra kerül sor.

2020 első meccsén január 10.én hazai pályán fogadtuk a Bravos csapatát. Már az első negyed után érezhető volt, hogy a srácok győzelmét különösebb veszély nem fogja fenyegetni (22-9). A nagyszünetet követve pedig a lényeges kérdések eldőltek, és a csapat egy látványos játékkal végül egy tekintélyes előnnyel tudott nyerni. Végeredmény:106-34. A csapatból öten is 10 pont felett zártak, a legeredményesebb Kovács Benedek Balázs lett, aki 20/9-el zárt.

A következő 14.fordulóban a Malév SC gárdájához látogattunk, ahol az előzetes várakozások alapján mi számítottunk a találkozó esélyeseinek. Az első játékrészben ugyan még 2 ponton belül tartottak minket, ezután viszont fokozatosan el tudtunk szakadni ellenfelünktől és végül bő 30 ponttal múltuk felül a hazai csapatot (62-93). A legjobbunk ezúttal Király Zalán volt a maga 15 pontjával.

Az utolsó januári mérkőzésünkre hazai pályán a katlanunkban került sor a Budaörsi DSE csapata ellen. A találkozó előtt 7/5-el álltak a fiúk és a cél természetesen nem is lehetett más mint ezt tovább javítani. A 8 pontos előny a nagyszünet előtt ugyan még nagy megnyugvásra nem adhatott okot, ezt persze a srácok is tudták és más sebességi fokozatba kapcsoltak, amivel ismét egy magabiztos sikert arattak. A végeredmény 94-56. A csapat legeredményesebbje ezúttal az a Félix Ákos lett, aki szezon csúcsot ért el a 16 megszerzett pontjával.

Soron következő meccsünkre Szigetszentmiklóson került sor, ahol a BKG PRIMA Akadémia csapata ellen léptek pályára fiaink. Egészen az utolsó negyedig magabiztos előnnyel rendelkezett a csapat, viszont az utolsó negyedben alaposan ránk ijesztett a hazai csapat és egy komoly felzárkózásba kezdtek. Szerencsére résen voltak a srácok és vissza tudták verni a rohamot, így ismét győzelmet szereztünk. Ami kiemelendő, hogy a csapatból ezen az összecsapáson mindenki szerzett pontot. Tehát elmondható, hogy ez egy igazán komoly csapatmunka volt.

A korábban elmaradt 8. forduló mérkőzését pótoltuk egy héttel a szigetszentmiklósi győzelem után. Az E-teremben fogadtuk a Százhalombattai KSE csapatát. Hosszú idő után sajnos elszenvedte a csapat az első idei vereségét és ezzel egy négy meccses győzelmi széria szakadt meg. A nyitó, illetve a nagyszünet utáni negyedben is enerváltan és pontatlanul játszottunk, ezen sajnos a későbbiekben nem tudtunk változtatni. Ebben a két játékrészben nagyon meggyőző teljesítményt nyújtott a vendég gárda. Mi pedig annak ellenére, hogy meg tudtunk újulni és közelebb is zárkóztunk, pest megyei ellenfelünk könnyedén be tudta osztani az előnyét és végül 56-62 arányban bizonyultak jobbnak a fiaink ellen. Csapatunk legjobbja ezúttal Szabó Domokos Mátyás volt 15/9 -el.

A következő alkalommal újabb öt találkozót elevenítünk majd fel.

Addig is!

#stayhome #staysafe

Hajrá TFSE!

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!